Húsz éve már, hogy elhangzott Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök trágárságtól hemzsegő hazugságbeszéde, az őszödi beszéd, amely egy egész országot felháborított. A tüntetések, a demonstrációk állandóvá váltak, és rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy úgy a kormány, mint a rendőrség magatehetetlen, képtelen a közrend biztosítására. Az igazságszolgáltatás leszerepelt.
2006-ban a hatalom megverette a vele szembeforduló magyarokat és valóságos embervadászatot rendezett Budapest utcáin, amelynek keretében válogatás nélkül terrorizáltak, bántalmaztak, gyűjtöttek be békés járókelőket, hazafelé tartó párokat. „Rosszkor voltak rossz helyen” – hangzott el a cinikus válasz a parlament padsoraiban ülő szocialisták és liberálisok szájából.
Másfél évtizeddel a rendszerváltoztatás után a hatalom újra meg akarta félemlíteni a magyarokat, el akarta venni a kedvüket attól, hogy politikai véleményt nyilvánítsanak. Szisztematikus állami terrorral alázták meg azokat, akik 1956 ötvenedik évfordulóján a Fidesz megemlékezésén ünnepeltek. Nemcsak amiatt, hogy a legitimitási válságba zuhant kormány erőt demonstráljon és bizonyítsa: még mindig ők az urak a házban, hanem azért is, hogy a velük szembefordulókat látványosan megalázzák, kiszolgáltatottságukat felmutassák.
Az ellenzék 2006-ban az első pillanattól kezdve kiállt az áldozatok mellett, és minden pillanatot megragadott az Országgyűlésben és azon kívül, hogy leleplezzék az államilag elrendelt embervadászatot és a rendőri túlkapásokat. Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő Kormos Valériával, a Magyar Nemzet oknyomozó újságírójával börtönről börtönre járva vette számba az elhurcolt áldozatokat és kísérték figyelemmel sorsukat. Gulyás Gergely jogászként szorgalmazta a törvényellenesen eljáró hatósági személyek felelősségre vonását. Az ellenzék mellett szép számmal mozdultak meg civilek, közismert személyiségek, újságírók és azok a jogászok, akik fáradhatatlanul vállalták az áldozatokért való kiállást, ellátták jogi képviseletüket. Morvai Krisztina, Pelle Andrea, Schiffer András, Bárándy Péter, Hajós András és a sor még hosszan folytatható.
A 2006-os őszi állami terror óta eltelt húsz év sem csitította el azt a döbbenetet és felháborodást, amelyet akkor éreztünk. Az eseményeket újra és újra felidézve egyre nő az elkeseredésünk, hiszen a felelősök és a tettesek megbüntetése szinte teljesen elmaradt, legtöbbjük még a szembesítést is megúszta. Sem ők, sem az akkori politikai vezetők nem kértek bocsánatot, nem követték meg az áldozatokat.
