Mind a nyilasok, mind pedig az őket követő kommunisták hamar rájöttek arra, hogy az Andrássy út 60. pinceszintje alkalmas cellák kialakítására is. A helyiségekbe kevés természetes fény érkezett, ráadásul a széntároló helyiségek könnyen átalakíthatóak voltak szűk cellákká, amelyeket tartózkodásra és büntetésre egyaránt alkalmaztak. Rövid idő alatt olyan mértékben nőtt a fogvatartottak száma, hogy a szomszédos épületeket és az alattuk húzódó pincerendszert is elfoglalta az ÁVH és ott újabb börtöncellákat alakítottak ki. A cellák nem csupán a rabok elhelyezését szolgálták, de emellett létrehoztak büntetőcellákat is, amelyekkel a fogvatartottak fizikai és lelki ellenállóképességét igyekeztek megtörni. Emellett minden más eszközzel arra törekedtek, hogy az áldozatokat megalázzák emberi mivoltukban. A foglyok nem tisztálkodhattak, nem kaptak elégséges élelmet, dohos, szűk és sötét cellákba zárták őket, ahol éjjel-nappal égett a villany (kivéve a sötétzárkában), megakadályozva az alvásukat. „Ne csak őrizd, gyűlöld” – szólt az ÁVH-sok jelszava az ’50-es években. Éppen ezt a célt szolgálták a fenti intézkedések, amelyekkel igyekeztek dehumanizálni a fogvatartottakat. A kihallgatásokat általában éjszaka tartották az emeleti irodákban, rövid időn belül a foglyok időérzéke teljesen összeomlott. A nyilas és a kommunista diktatúra börtöneit több ezer ártatlan ember járta meg, a pincebörtön-rekonstrukció celláinak falain elhelyezett portrék őket mutatják be.

1956-ban az ÁVH távozásával a cellákat is nyomtalanul eltüntették. A Kádár-korszakban az épületben vállalati irodák, az egykori cellák helyén pedig KISZ-klub működött.