1945. október 15-én Horthy Miklós kormányzó sikertelen kiugrási kísérletét követően Hitler támogatásával a Nyilaskeresztes Párt vezetője, Szálasi Ferenc vette át a hatalmat. Ezzel kezdetét vette a vészkorszak, a magyar zsidó közösség elleni náci és nyilas hajtóvadászat. Szálasi hatalomátvételét követően folytatódott a zsidóság deportálása. Vasúti kapacitás hiányában gyalogmenetben indítottak mintegy hatvanezer embert Nyugat felé erődítési munkálatokra. A fővárosban maradt zsidó lakosságot gettókba zárták, hogy a nácik szándékai szerint itt várják ki azt, amíg rájuk is sor kerül. Közben az előrenyomuló Vörös Hadsereg ostromgyűrűbe zárta a fővárost, amelyet Hitler megelőzően erőddé nyilvánított és elrendelte minden áron való tartását, így a gettókba zárt több százezer ember deportálása már nem volt lehetséges. Az ostrom napjaiban nyilas pártszolgálatos terroristák járták a gettó épületeit és a „védett házakat” és szó szerint vadásztak az ott élő vagy bujkáló üldözöttekre. Miközben a város lakói pokoli napokat éltek át az állandó bombázások, a házról házra folyó ütközetek miatt, a nyilas karszalagos pártszolgálatosok a zsidó közösség számtalan tagját fosztották ki és gyilkolták meg.

A kivégzéseket általában a Duna partján hajtották végre, amelynek egyetlen célja az volt, hogy ne maradjon nyoma a tömeggyilkosságoknak. Éjszaka kísérték áldozataikat a folyó partjára, ahol arccal a víz felé állítva végezték ki őket. A Duna valamennyi pesti rakpartján történtek tömegmészárlások, de a legtöbb gyilkosságot a visszaemlékezések szerint a Lánchíd pesti hídfőjénél hajtották végre. Az így kivégzettek száma több ezer főre tehető. A Nyilas teremben látható jégzajlás-installáció az áldozatoknak állít emléket.