A második világháború lezárását követően kétpólusú világrendszer jött létre, amelynek jelképévé a vasfüggöny vált. A határzár nem csak katonai szempontból, fizikálisan is elválasztotta egymástól Nyugat- és Kelet Európát, kultúrákat, népcsoportokat, családokat is szétszakított.
1945 januárjában Magyarország fegyverszüneti egyezményt írt alá a Szovjetunióval. Ezt követően az Ideiglenes Nemzeti Kormány Honvédelmi Minisztériuma határőrizeti tervezetet készített, amelyet a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elfogadott. Ennek értelmében a határvédelmet katonák látták el. 1946-ban a határellenőrzés a Honvéd Határőrség Országos Parancsnokságának feladata lett, a testület létszámát megkétszerezték. Mindez azok után, hogy egy hónappal korábban Winston Churchill, az Egyesült Királyság miniszterelnöke fultoni beszédében kijelentette: „A baltikumi Stettintől az Adriánál lévő Triesztig vasfüggöny ereszkedett le, a kontinens teljes szélességében. E vonal mögött van Közép- és Kelet-Európa ősi államainak összes fővárosa. Varsó, Berlin, Prága, Budapest, Belgrád, Bukarest és Szófia, mindezen híres városok, környező népességükkel abban fekszenek, amelyet szovjet szférának kell neveznem, és így vagy amúgy, de mind ki van téve nem csupán a szovjet befolyásnak, de egy igen erős és egyes esetekben fokozódó mértékű moszkvai ellenőrzésnek is”.
A világháborút lezáró békék után a két tömb szembenállása kiélesedett, 1948-ban a szovjet tanácsadók közvetítésével a magyar pártvezetés az ország nyugati és déli határszakaszainak résmentes lezárását kezdeményezte.[1] Ausztria ugyanis négyhatalmi megszállás alatt állt, Jugoszláviával pedig ellenségessé vált a Szovjetunió és az általa megszállt országok kapcsolata. A tiltott határátlépések szigorítására 1948-ban került sor, a büntetés alaptételét ötévi fogházra emelve.[2]
A következő évben megkezdték a műszaki zár – a vasfüggöny – telepítését. A határzár drótakadályokból, aknamezőből, nyomsávból és az ország belső területein kijelölt ellenőrzési övezetekből állt. A kirendelt határőrök mindenkire lőttek, aki engedély nélkül közelítette meg a határtvonalat. 1950-ben először a déli határon, majd 1952-ben nyugaton is, tizenöt kilométeres határövezetet hoztak létre. A határsávban élő állandó lakók külön engedéllyel közlekedhettek a területen belül. A közvetlen határövezetből mindenkit kitelepítettek, aki vélt vagy valós ellensége volt a kommunista rendszernek.[3]
Határzár (Wikimedia Commons)
A határ szigorú védelme azonban nem mindenkit tartott vissza attól, hogy megkíséreljen nyugatra szökni egy szabadabb élet reményében. Mindez azonban nem volt veszélytelen vállalkozás. Tettenérés esetén a disszidálási kísérlet akár halálbüntetést is maga után vonhatott. A Rákosi-diktatúra példastatuálásra is felhasználta a szigorú intézkedést. Erre példa Szűcs Sándor válogatott labdarúgó esete, akit 1950-ben tőrbecsalt az ÁVH, amikor el akarta hagyni az országot. Szűcsöt egy koncepciós per keretein belül halálra ítélték és még azelőtt kivégezték, hogy játékostársai (Szusza Ferenc, Puskás Ferenc és Bozsik József) Farkas Mihály honvédelmi miniszternél felmentését kérhették volna. Ezt követően az 1956-os forradalom és szabadságharcig egyetlen válogatott labdarúgó sem próbált disszidálni.[4]
KÉP A HATÁRON MENEKÜLŐ MAGYAROKRÓL
Magyar menekültek Ausztria területén 1956-ban (Fortepan/Peter, Isaac)
A Szálin halálát követő politikai változások a határzárat is érintették. Ugyan Nagy Imre átvette a Minisztertanács vezetését Rákositól a határőrség azonban továbbra is az ÁVH kötelékén belül maradt. 1956. május 9-én döntés született a nyugati és a déli műszaki zár megszüntetéséről. Az aknazárak, a kettős drótkerítés és a már elavult faoszlopok eltávolításával 1956 őszig kellett végezni. A drótakadályok ugyan a nyugati határon nem szűntek meg,[5] de a terület az az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően kétszázezer magyar így is el tudott menekülni Ausztria irányába.
A diktatúra restaurálását követően sor került a határzár újbóli kiépítésére. A szögesdrótkerítést ezúttal betonoszlopokra erősítették. A határzár szigorú őrzése és felszereltsége egészen a rendszerváltoztatásig megmaradt. Az utazási lehetőségek a Kádár-korban ugyan valamelyest enyhültek, a vasfüggöny azonban végigkísérte a kommunizmus időszakát.
László Bernadett
Borítókép: A Vasfüggöny emlékmű a Terror Háza Múzeum épülete előtt
[1] Orgoványi István: A nyugati és a déli határövezet története 1945 és 1956 között. (http://www.kommunizmusbunei.hu/publikaciok/vendegoldal/33-orgovanyi-istvan/17-orgovanyi-istvan-a-nyugati-es-a-deli-hataroevezet-toertenete-1945-es-1956-koezoett) 2025. április 7.
[2] Bencsik Péter: Tiltott határátlépések Magyarországon az 1950-es és 1960-as években. (https://www.archivnet.hu/tiltott-hataratlepesek-magyarorszagon-az-1950-es-es-1960-evekben) 2025. április 7.
[3] Orgoványi, i.m.
[4] Csillag Péter: A felakasztott futballista. In: Nemzeti Sport, 2016. június 2. (https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_2016_06/?pg=31&layout=s)
[5] Orgoványi, i.m.
