Érdekességek a múzeumból – Mindszenty József palástja

A Felekezetek terme bejáratával szemben, a ledöntött kereszt installációjának csúcsánál Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek palástját láthatjuk kiállítva. Mindszenty a magyar antikommunista ellenállás központi figurája volt.

Mindszenty József veszprémi püspököt 1945-ben nevezte ki esztergomi érsekké XII. Piusz pápa. Személyében egy következetesen antitotalitárius beállítottságú, karizmatikus személyiség került a Magyar Katolikus Egyház élére. Mindszenty alig egy évvel korábban megjárta a nyilasok börtönét, de fiatal papként mind a Károlyi-féle Népköztársaság, mind pedig a Tanácsköztársaság diktatúrája is fogságba vetette. Így nem véletlen, hogy a kommunista pártvezetők az első perctől kezdve ellenségükként tekintettek a bátor főpapra. Volt rá okuk bőven, hiszen Mindszenty regnálása első napjától következetesen védte egyházát, kiállt az igazságtalanul üldözött emberek mellett és nyíltan fölvállalta antikommunista beállítottságát. 1948-ban végül megérkezett az engedély Moszkvából a hercegprímás letartóztatására. Mindszentyt az Andrássy út 60-ba szállították, ahol különös kegyetlenséggel és megaláztatással készítették elő koncepciós perére, amelyben végül életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Fogságából 1956-ban szabadult, azonban a szabadságharc leverését követően az újabb börtönbüntetés elől kénytelen volt az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségére menekülni. A követség épületében tartózkodott tizenöt évig, egészen 1971-ig, amikor Rómába távozhatott. 1975-ben bekövetkezett haláláig Bécsben élt. Boldoggá avatásának folyamata jelenleg is tart.

A Terror Háza Múzeum nem csupán a palástja kapcsán kötődik Mindszenty bíboros történelmi személyéhez. Külön szobában állítunk emléket a hercegprímásnak, ahol az ellene lefolytatott per történetét ismerhetik meg a látogatók. 2012-ben időszaki kiállítással emlékeztünk meg a bíborosról. A tárlat anyaga egy évvel később, mint állandó kiállítás került felállításra Mindszenty József szülőfalujában, a Vas megyei Csehimindszenten.

A XX. Század Intézet Neked mit üzen? – Mindszenty József öröksége címmel hirdetett videó- és esszéírópályázatot középiskolásoknak. A részletek ide kattintva elérhetőek.

© Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány – Minden jog fenntartva!