Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörését követően Magyarország a nyugati sajtó figyelmének középpontjába került. Heteken keresztül a világ legolvasottabb sajtóorgánumainak címlapjain szerepeltek a magyarországi történések. Ezt támasztja alá például, hogy hazánk a forradalom és szabadságharc heteiben összesen tizenkilencszer került a New York Times címlapjára, ami többszöröse annak, ahányszor hazánk a lap megalapítása óta egyáltalán a címoldalra került.

A forradalom és szabadságharc kitörése előtti napokban és hetekben a külföldi sajtó döntő többsége még a szuezi válsággal, a lengyel felkeléssel és az Eisenhower és Stevenson között zajló amerikai elnökválasztással volt elfoglalva. Az október 23-i eseményekkel kapcsolatban a külföldi média eleinte a „wait-and-see” elvet alkalmazva, a „várjunk egy picit és majd meglátjuk mi lesz” hozzáállással viszonyultak az eseményekhez.^[1] „Diáktüntetésként”, „demonstrációként”, „tüntetésként” számoltak be az aznapi eseményekről. Október 24-e után viszont már szinte mindenki forradalomként számolt be a magyarországi eseményekről, és folyamatos figyelemmel kísérték annak kibontakozását.^[2]

A forradalom kitörése után a nemzetközi média főként a hazánkba érkező külföldi tudósítók jelentéseire támaszkodott. A nagyjából 150 külföldi riporter munkáját jelentősen megnehezítette az a tény, hogy a forradalom napjaiban a távközlési rendszerek összeomlottak és a belföldi vonalak is szakadoztak, nem mellesleg az országban való közlekedés is szinte lehetetlenné vált. Ilyen körülmények között a híreket vagy a nagykövetségeken még működő telefonvonalak segítségével lehetett továbbítani a külföldi szerkesztőirodákba, vagy naponta kellet megtenni a Budapest – Hegyeshalom autóutat, ahol a határon próbálták meg valahogyan átvinni a híreket. Fontos kiemelni, hogy munkájukat nagyban segítették azok a fiatal magyar forradalmárok, akik kísérőként voltak mellettük ezekben a hetekben.^[3]

A tudósítók döntő többsége igyekezett minél több fényképet is készíteni az eseményekről. A sokszor testközelből készített felvételek a világ legolvasottabb magazinjain és napilapjain keresztül emberek millióinak kezébe jutottak el. A Life, a Paris Match, a New York Times, a Picture Post, a Le Figaro, a Frankfurter Allgemeine Zeitung és sok más több milliós példányszámban megjelenő sajtóorgánum foglalkozott részletesen a magyarországi eseményekkel.^[4]

Érdekesség, hogy a Life magazin például egy külön 100 oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált különkiadást szentelt a magyarországi forradalom és szabadságharc eseményeinek. Ezt a különkiadást spanyol és olasz nyelvre is lefordították, sőt még arab nyelvre is. Libanonból egy előfizető olvasói levelet is írt a témával kapcsoltban a Life szerkesztőségének.^[5]

A külföldi sajtóorgánumokban a riporterek által készített képeken és videófelvételeken kívül érdekfeszítő helyszíni tudósításokkal is találkozhatunk. A mosonmagyaróvári sortűz áldozatainak temetésétől kezdve a kommunista pártszékház ostromán át a szovjet csapatok ellen folytatott bátor küzdelmekről is érdekes beszámolókat közöltek le a nyomtatott sajtóban.^[6]

A sajtóorgánumok döntő többségében az események bemutatásán kívül több elemzést is leközöltek a magyarországi eseményekkel összefüggésben. Két fő kérdés köré csoportosíthatók ezek az elemzések: Miért tört ki a forradalom? Mi lesz Magyarország jövője?

A kitörés okait vizsgálva többen a szovjet vezetés gyengeségében és a Rákosi-diktatúrában felgyülemlett feszültségek kitörésében látták az indítékot. Fontos említést tenni az olyan elemzésekről is, amelyek Magyarország korábbi küzdelmeit mutatták be a szabadságért és a függetlenségért. A Los Angeles Times például rövid történelmi összefoglalást is nyújtott olvasóinak Magyarország korábbi évszázadokban lezajlott harcairól az idegen megszállások és az elnyomás ellen.^[7] Ezzel összefüggésben többen is kiemelték az ország törökök elleni küzdelmét, az 1848–1849-es szabadságharcunkat a Habsburgok ellenében és az akkori orosz intervenciót is.^[8]

Az ország jövőjével kapcsolatban sokféle és eltérő szakértői véleménnyel találkozhatunk. Voltak például, akik abban látták a jövőt, hogy Hruscsov átengedi Magyarországot Jugoszlávia diktátorának, Titonak, aki engedni fogja a Nagy Imre-féle „reformkommunista” kísérletet. Ezzel szemben többen annak a véleményüknek adtak hangot, hogy Hruscsov kegyetlenül vérbe fogja fojtani a magyar szabadságharcot, pontosan azért, hogy más kommunista fennhatóság alatt lévő országban nehogy véletlenül ehhez hasonló népfelkelés előfordulhasson.^[9]

Összességében a külföldi média kiemelt figyelemmel kísérte az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot. Az eseményekről szóló beszámolókon kívül többen elemzéseken keresztül is megpróbálták bemutatni a kommunizmustól és a szovjetektől megszabadulni kívánó ország évszázadokra visszanyúló szabadság iránti elköteleződését. A többmilliós példányszámban eladott, fotókkal gazdagon illusztrált napilapokon és magazinokon keresztül pedig a világ közvéleménye szinte „élőben” követhette azt a halált megvető bátorságot, ahogy a pesti srácok és lányok a magyar szabadságért és függetlenségért küzdöttek.

Hegyi Károly

Borítókép: Wikimedia Commons

^[1] Varga Zsolt: Contemporary American press coverage on the outbreak of the 1956 Hungarian revolution. In: Hungarian Journal of English and American Studies, 2002/2. 123. o. (https://www.jstor.org/stable/41274192?searchText=press+1956+hungarian+revolution&seq=1) 2024. október 2.

^[2] Tischler János (szerk.): Budapestről jelentjük… Az 1956-os forradalom az egykorú nemzetközi sajtóban. Válogatás. 1956-os Intézet, Budapest, 2006. 28. o.

^[3] Molnár János: Foreign Correspondents in the 1956 Hungarian Revolution. (http://server2001.rev.hu/msite/display_item.asp?id=2&act=tu&lang=e) 2024. szeptember 30.

^[4] Farkas Judit Antónia: A képek, amelyek bejárták és megosztották az egész világot. A Life magazin 1956-os fotói. In: Korall, 2018/3. 171. o. (https://epa.oszk.hu/00400/00414/00064/pdf/EPA00414_korall_2018_73_171-201.pdf ) 2024. szeptember 27.

^[5] Uo. 188. o.

^[6] Tischler: i.m.180. o.

^[7] Varga: i.m., 127. o.

^[8] Tischler: i.m., 37. o.

^[9] Varga: i.m. 128. o.