Magyarországon a svábok kitelepítésének kérdése elsősorban nem elvi okokból, hanem gazdasági kényszerből merült fel. Az elveszett területekről érkező, mintegy 300 ezer menekült elhelyezését a magyar kormányzat a svábság kárára kívánta megvalósítani. Magyarországon abban volt – törékeny – politikai konszenzus, hogy a hűtlennek tekintett egykori Volksbund-tagokat és családjaikat szükséges kitelepíteni. A magyar kormány ezért 200-250 ezer „fasiszta” német kitelepítéséhez kérte a nagyhatalmak jóváhagyását. Mindezt a háborúban győztes nagyhatalmak (Szovjetunió, Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia) vezetőinek potsdami konferencián hozott döntése tette lehetővé, ami a kollektív bűnösség elvét alkalmazva lehetővé tette a magyarországi, a lengyelországi és a csehszlovákiai németek kitelepítését.

Amikor a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet vezetője 400-450 ezer német kiszállítását kezdeményezte, akkor a magyar kormány óvatos lavírozásba kezdett. Ezt konkrét nemzetpolitikai érdek is megkívánta, mivel a csehszlovák és a szovjet vezetés többször hangoztatta, hogy a felszámolásra ítélt felvidéki magyarság „befogadására” a magyarországi németség kitelepítésével kell helyet biztosítani.

A két és fél évig húzódó telepítések során mintegy 200 ezer sváb kényszerült elhagyni szülőföldjét. Az 1941-ben még közel félmilliós magyarországi német etnikum száma a háborús veszteség, a menekülés és a kitelepítések következtében 200-220 ezer fővel csökkent. A svábok kitelepítésével az ország legeredményesebb mezőgazdasági termelőit és iparosait vesztette el.

A Terror Háza Múzeum 2006-ban Magyar tragédia 1946 címmel címmel rendezett időszaki kiállítást, amely a közép-európai németek, különösen a magyarországi svábok történelmét dolgozta fel, beleértve a II. világháború utáni elűzetésüket és kitelepítésüket.

THM