A két diktatúra módszerei ugyanazok, annak ellenére, hogy az egyik faji, a másik osztályellentétet szított - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából a budapesti Terror Háza Múzeumban tartott megemlékezésen. Ugyanitt Schmidt Mária Széchenyi-díjas történészprofesszor arra hívta fel a figyelmet, minden évben figyelmeztetnünk kell arra, hogy azoknak az utódai, akik a nemzeti és a nemzetközi szocializmust, a nácizmust és a kommunizmust megkonstruálták még mindig itt vannak közöttünk.
Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója, a rendezvény moderátora emlékeztetett, augusztus 23-a két diktátor, valamint az általuk működtetett emberellenes rendszerek kézfogására emlékeztet bennünket. A mai emléknap már a tizenharmadik olyan augusztus 23-a, amikor emlékezünk és emlékeztetünk arra, hogy több mint százmillió ember vált a szocialista és a nemzeti szocialista diktatúra áldozatává - tette hozzá.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédében úgy fogalmazott, Európában ismét erősödik az antiszemitizmus és a szélsőbaloldali erőszak. "Európa immunrendszere meggyengült", ezért nem tudja visszaszorítani az antiszemitizmust és nem akarja visszaszorítani az illegális migrációt, a szélsőbaloldali erőszakot.
Idézte az Európai Alapjogi Ügynökség vezetőjét, aki szerint Európában antiszemita hullám tapasztalható. Azt mondta, ez a közel-keleti konfliktus és az illegális migráció eredménye.
A szélsőbaloldali erőszak terjedésére példaként említette azt az antifa támadást, amelyet két éve Magyarországon követtek el. Közölte, az "embervadászat egyik elkövetője" azóta európai parlamenti képviselő lett. Jogalkotóvá vált az, aki a legalapvetőbb jogot nem tiszteli - emelte ki.
Az államtitkár értékelése szerint az emléknap arra is figyelmeztet, hogy szilárdan kell képviselni olyan értékeket, mint a család, a keresztény kultúra és a szuverenitás védelme.
Rétvári Bence beszédében felidézte, hogy az európai emléknap 2011-ben, Magyarország első európai uniós elnöksége idején, magyar, lengyel, és litván közös kezdeményezésre jött létre. Addig nem volt ilyen megemlékezés a kommunista diktatúrák 100 millió áldozatáról.
Az emléknap célja a megemlékezés mellett az, hogy segítse egymás jobb megértését az EU-ban - mondta.
Megértés helyett most "leuralást tapasztalunk az Európai Unió részéről" - fogalmazott Rétvári Bence, hozzátéve: "nem megérteni akarnak minket, hanem azt követelik, hogy mi fogadjuk el azt, amit ők gondolnak a világról".
Az államtitkár felidézte, hogy 1939-ben ezen a napon írták alá a Szovjetunió és a náci Németország közötti Molotov-Ribbentrop-paktumot, vagyis az emléknap a két diktátor, Hitler és Sztálin "halálos szövetségének" napja.
Megjegyezte, a nagyhatalmak szeretnek osztozkodni, paktumokat kötni, és az a kis nemzetek számára sohasem jó.
A kis nemzetek jobb, ha nem az egyik vagy a másik oldalon keresik a jövő útját, hanem a béke útját keresik - hangsúlyozta.
Rétvári Bence kiemelte, hogy a két diktatúra módszerei ugyanazok, annak ellenére, hogy az egyik faji, a másik osztályellentétet szított. Mindkettő tagadja, hogy egy családhoz, egy nemzethez tartozunk, és fellép a kereszténység ellen. Kijelentette, óvakodni kell minden olyan ideológiától, amely ezen értékek tagadására épül és óvakodni kell a háborús helyzetektől is.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója arról beszélt, hogy a "befogadás és a megértés kultúrájának terjesztői elkezdték relativizálni" a kommunista diktatúrát, megértően beszélnek Marx, Engels, Lenin, és mostanában már Mao és Sztálin gondolatairól és tetteiről is.
A náci diktatúrát azonban meghagyták furkósbotnak, amivel időről időre rá lehet csapni a nemzeti konzervatív politikai családra - fogalmazott a Széchenyi-díjas történész, visszautasítva, hogy a jobboldali emberek közösségét egyesek ma is nácinak, fasisztának bélyegzik.
"Nácik és komcsik a világtörténelem utálatos hordalékai" - jelentette ki Schmidt Mária.
Minden évben figyelmeztetnünk kell arra, hogy azoknak az utódai, akik a nemzeti és a nemzetközi szocializmust, a nácizmust és a kommunizmust megkonstruálták még mindig itt vannak közöttünk - hívta fel a figyelmet a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Kitért arra is, hogy a Terror Háza Múzeum az emlékezés és az emlékeztetés helyszíne, ahol azokra a jelenségekre is felhívják a figyelmet, amelyek újra életre kívánják hívni a diktatúrákat.
Azt kérem Önöktől, hogy ezen a napon, a diktatúrák áldozatai százmillióinak véréért és haláláért felelősök utódainak és mentegetőinek tetteire és szavaira is figyeljünk! Ezt várja el, erre kötelez bennünket az áldozatok emléke - mutatott rá Schmidt Mária.
A megemlékezés végén a résztvevők mécseseket gyújtottak a fasiszta és a kommunista diktatúra áldozatainak emlékműve előtt.
MTI/THM