Házhoz vitték a múzeumot

2023. november 28.
Rendhagyó történelemórát tartottak hétfőn a karcagi Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégiumban. A Rabszolgasorsra ítélve – Élni és túlélni a Gulagon című rendezvényen a diákoknak nyújtottak új ismereteket. Az eseményre a Terror Háza Múzeum egyik új kezdeményezésének, a Házhoz megy a múzeum elnevezésű programnak a keretében került sor.

Iskolánkban a rendhagyó történelemóráknak hosszú évre visszanyúló hagyománya van. Mindegyik témája az '56-os forradalom köré épül, mint amilyen a kommunista diktatúra, a Rákosi és a Kádár-korszak – mondta Péter Dániel történelem szakos oktató, aki szerint ez azért fontos, mert a diákok a 12. évfolyamon tanulják ezt az időszakot, és a tantervi követelményekhez kiválóan illeszkedő pluszinformációkat adnak ezek az órák, segítik a tanulóik számára az adott tananyag rögzítését is. Már tartottak előadást a Rákosikorszak internáltjairól, az 1959–61 közötti erőszakos téeszesítésről, most pedig a Gulag volt a téma.

Vészterhes időkről hallhattak a diákok

– A Terror Háza Múzeum egyik új kezdeményezése a Házhoz megy a múzeum elnevezésű program, amelynek az a lényege, hogy időszaki kiállításokat viszünk külső helyszínekre. November 25-e a magyarországi politikai foglyok, illetve kényszermunkatáborokba hurcolt foglyok emléknapja, ennek kapcsán itt, a református gimnáziumban rendhagyó történelemóra keretében igyekeztem bemutatni, hogy milyen volt az élet a Gulagon. Kezdve onnan, hogy miként alakultak ki a szovjet kényszermunkatáborok, illetve rátértem arra, hogy Magyarországon miért és hogyan hurcolták el az embereket, illetve milyen volt az odaút, s milyen körülmények között éltek a különböző kényszermunkatáborokban, és hogyan tértek haza onnan az emberek – fogalmazott az előadást tartó Lakatos Dorina, a Terror Háza Múzeum történésze.

– Ez az előadás azért is fontos volt, mert több százezer emberről beszélhetünk, akiket elhurcoltak a Szovjetunióba. Nem nagyon volt olyan család, amelynek tagjait nem érintette mindez, így a diákok találhatnak akár a saját felmenőik között is olyanokat, akik ezeket átélték, így személyes kapcsolódásuk is lehet a témához – mondta az előadó.

A Terror Háza Múzeum kiállítása Budapesten található, ám az új programnak köszönhetően ha nem is az egész tárlatot, de a különböző részeit el tudják hozni vidékre, ezáltal több embert elérnek, illetve rendhagyó történelemórákkal, plakátkiállításokkal bizonyos témákat közelebb hozhatnak a diákokhoz is, emelte ki az előadó.


Forrás: Új Néplap
Szerző: Daróczi Erzsébet
Fotók: Karcag Televízió

© Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány – Minden jog fenntartva!