„Hogy süllyedt bennszülötté ez a nagy középkori nemzet?˝
Kövér László, az Országgyűlés elnöke bevezető előadásában leszögezte: a magyarság a 20. század vesztesei közé tartozott, elhalt milliónyi magyar remény, és 1945 megágyazott a szocializmusnak nevezett újabb gyarmati rendszernek. A házelnök idézte Németh Lászlót, aki 1942-ben azt kérdezte: „hogy süllyedt bennszülötté ez a nagy középkori nemzet tulajdon országában?”
A hitleri megszállást a sztálini megszállás követte, a reményeket eltaposta a geopolitikai realitás, a szabadság helyett pedig rabság lett az osztályrészünk, holott Debrecenben az Ideiglenes Nemzetgyűlés még a reményt testesítette meg, nevezetesen, hogy létrejöhet a szuverén, demokratikus haza. „Nagy árat fizetett a szabadságért egy tehetséges nemzedék” – fogalmazott Kövér László, aki szerint 1945 arról is szólt, hogy adott történelmi korszakban „mit lehet tenni, amikor nincs mit tenni”.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója arról beszélt, hogy az 1938-as müncheni egyezményben Franciaország és Nagy-Britannia lemondott Közép-Európáról, amivel világossá vált, hogy nem tudnak, és nem is akarnak érte harcolni. Párizs szerint Hitler megbékítése nem túl nagy ár azért, hogy a „térség új urai ne a kozákok legyenek”, a brit politika pedig tisztán látta, hogy nem tud Közép-Európa sorsába beleszólni. Neville Chamberlain brit kormányfő lemondott az európai erőegyensúly évszázados politikájáról, hozzájárulva ahhoz, hogy a Harmadik Birodalom legyen Európa új ura – emelte ki Schmidt Mária.
Franklin D. Roosevelt amerikai elnök később nyilvánvalóvá tette, hogy nem tekinti sem Lengyelországot, sem Kelet-Európát amerikai érdekszférának. Winston Churchill és Sztálin 1944 októberében befolyási övezetekre osztotta a térséget moszkvai találkozójukon, ahol bár a legfontosabb kérdés Lengyelország helyzete volt, a találkozó mégis a hírhedt ˝százalékos megállapodásról˝ vált ismertté.
Churchill – ellentétben Chamberlainnel – „cinikusan, suttyomban adta el a térséget” Sztálinnak – fogalmazott Schmidt Mária, hozzátéve: tette ezt úgy, hogy a brit kormányfőnek már pontos információi voltak Katynról, a nagy terrorról, illetve a szovjet deportálásokról. Az előadó szerint ugyan Jalta ma egyet jelent a térség eladásával, de erre már korábban sor került, az 1945. februári tanácskozás csak a Münchenben kezdődött és Moszkvában folytatódó folyamat betetőzése volt.
Mint fogalmazott: azzal, hogy Magyarország szovjet megszállás alá került, a legrosszabb forgatókönyv vált valóra, amitől a háború kirobbanása óta a leginkább tartott a magyar elit, miután a magyaroknak a szovjet rendszerrel kapcsolatos összes illúzióját kioltotta az 1919-es Tanácsköztársaság 133 napos uralma – mondta el Schmidt Mária.
Elveszik az ezeréves magyar szupremácia
M. Kiss Sándor, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese előadásában rámutatott: az Osztrák-Magyar Monarchiában erős magyar függetlenségi gondolat a trianoni országcsonkítás után revíziós gondolatként élt tovább. A két világháború közti időszakban volt támogatottsága a radikális rendszerkorrekciónak főként a tulajdonviszonyok terén, ezt jelezte egyfelől a földosztás követelése, másfelől a radikális, antiszemitizmussal érintkező antikapitalizmus – fejtette ki.
A két világháború közti elitet jellemezve a szakember előbb a kor vezető történészét, Szekfű Gyulát idézte, aki neobarokk társadalomról értekezett, majd pedig a radikális Szabó Dezsőt, aki „görénykurzusként” aposztrofálta korát. M. Kiss idézte Bethlen István 1944-es feljegyzéseit is, amelyekben a volt kormányfő arról írt, hogy egy gyenge minőségű elit vette át az ország irányítását, amely nem tudott megbirkózni az egyre súlyosabb problémákkal. A világháborúban a horthysta elitet már csupán az a hit kötötte össze a társadalommal, hogy az angolok foglalják el az országot – jegyezte meg a történész.
Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója az 1945-46-os kommunista térfoglalás kapcsán azt emelte ki: a világháború végén a magyarok már kívülről várták a megoldást, felszabadulást, ami jól jelzi a Kárpát-medencei ezeréves magyar szupremácia elvesztését. Miközben a nemzetgyűlési választásokon a kisgazdapárt nyert, az országos szint alatt kezdettől nagyrészt a baloldali, kommunista-szociáldemokrata erők kezében volt a hatalom. A helyi végrehajtás szintjén pozíciókat túlnyomórészt kommunisták vagy hozzájuk lojális személyek kaphattak – tette hozzá a szakember.
Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány létrejötte a 20. század újabb történelmi sorsfordulóját jelentette – mondta el Izsák Lajos, az ELTE professor emeritusa, aki a kormány „külpolitikai” mozgásteréről, illetve annak korlátairól beszélt. Mint felidézte: a magyar Ideiglenes Nemzeti Kormány küldöttsége 1945. január 20-án írta alá Moszkvában a Szovjetunióval a fegyverszüneti megállapodást, amely az ország szuverenitását korlátozva az egyezmény betartatását a Szövetséges Ellenőrző Bizottságra (SZEB) bízta. A SZEB széles hatáskörrel rendelkezett, kézben tartotta a külpolitikát, de belpolitikai kérdésekben is utasíthatta a magyar politikai vezetést, korlátozva ezzel az ország szuverenitását – fejtette ki Izsák Lajos.
Mit akartak a kommunisták ´45-ben?
Volt forgatókönyve a hatalomátvételre 1945-ben a Magyar Kommunista Pártnak, amelynek bizonyos mértékig demokratikus magatartást kellett tanúsítania a tömegbázis megteremtéséhez, illetve a hatalom megtartásához – fogalmazott Demokráciafelfogások és valóság című előadásában Feitl István, a Politikatörténeti Intézet főigazgató-helyettese. A bizonytalanságot az szülte, hogy senki sem tudta biztosan, meddig tarthat az átmeneti állapot, ráadásul az MKP 1944-ben nem árulta el, hogy szocializmust akar, szemben például a szociáldemokratákkal, akik azt mondták: ma demokráciát, holnap szocializmust. A kommunisták célja a sokat hangoztatott népi demokrácia volt, amely valójában a proletárdiktatúrát jelentette, hangsúlyozta a szakember.
Ahogy arra Feitl István is utalt, az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány legitimitása erősen kérdéses volt. Kiemelte, hogy a kisgazdapárt hatalmas demokratikus tömegmozgalmat hozott létre, 800 ezres tagsággal, ami azért figyelemreméltó, mert a kommunistáknak, a szociáldemokratáknak és a Nemzeti Parasztpártnak összesen nem volt ennyi tagja. Ahogy arra előadásában rámutatott: a kommunisták nem annyira szélesíteni akarták a demokráciát, mint inkább kirekeszteni a társadalom nagy csoportjait, így például a középosztályt és a hagyományos értelmiséget. Feitl István szerint a magyar demokrácia csírái erőteljesen megmutatkoztak 1945-ben, ugyanakkor a kommunista térfoglalás idején már a válság jelei is érzékelhetőek voltak.
Zinner Tibor, a VERITAS Történetkutató Intézet kutatócsoport-vezetője előadásában arról beszélt, hogy ma sem tudunk teljesen őszintén szembenézni a népbíróságok ténykedésével. Felidézte, hogy a népbíróságokat azért hozták létre, hogy a győztesek felelősségre vonják a második világháború idején általuk háborús és népellenes bűnöknek minősített cselekmények elkövetőit. A népbíróságok rendszerét a 81/1945. M. E. számú rendelet hozta létre, amit 1945. február 5-én hirdettek ki.
A népbíróságok intézménye egy két szintű szerv volt, amely ˝nem jogi, hanem politikai bíróság˝ lett. A felelősségre vonás 1945 februárjában az Oktogonon két nyilvános akasztással kezdődött és 1950. április 1-jén ért véget, ám az ügyek túlnyomó része 1948-ra már lezárult. Zinner Tibor adatai szerint a népbíróságok összesen 26 997 főt ítéltek el, 477 halálos ítéletet hoztak és ténylegesen összesen 189 embert végeztek ki. Ez azt jelenti, hogy a lakosság minden 15-17. tagját marasztalták el a második világháborút követő felelősségre vonások során.
De iure is megszállt ország
Bár az ÁVO-hoz képest sokkal kevesebbet beszélünk róla, a HM Katonapolitikai Osztály (Katpol) jóval hatékonyabban segítette elő a kommunista párt hatalomra jutását – szögezte le Okváth Imre, az ÁBTL főosztályvezetője a fegyveres testületek 1945. január-november közötti megszervezését és működését ismertetve.
Mint arra előadásában rámutatott, 1945. január 20. után nem volt szovjet érdek a fegyveres erők gyors felállítása. A fegyveres testületek megszervezése kapcsán hamar felszínre tört az ellentét, amely arról szól, hogy milyen legyen az új hadsereg - végül a ˝politizáló hadsereg˝ koncepciója érvényesült, amelynek alapját a sztálini modell képezte.
Az 1945. május-november közötti időszakot a permanens átszervezési folyamat, illetve a katonai eliten belüli ellentétek kibontakozása jellemezte. A HM Katonapolitikai Osztály, azaz a Katpol az Ideiglenes Nemzeti Kormány utasítására létrehozott, titkos katonai nyomozó szervezet, titkosszolgálat volt, és február végén alakult meg. A szerv feladata az igazoló bizottságok támogatása, a háborús és népellenes bűnösök felkutatása, a hadifoglyok ellenőrzése és az MKP tájékoztatása volt, vezetői kivétel nélkül szovjet ügynökök voltak.
Ugyan a magyar társadalom jelentős része megszabadításnak érezte a szovjet csapatok bevonulását, politikai értelemben nem beszélhetünk felszabadulásról – mondta el L. Balogh Béni, a Magyar Nemzeti Levéltár főosztályvezető-helyettese, aki a szovjet csapatok 1944-1947 közötti magyarországi helyzetét ismertette.
A szovjet kommunista vezetők magyarok iránti ellenszenvét fokozták az országukban megszálló feladatokat ellátó magyar csapatok által elkövetett atrocitások. A főosztályvezető-helyettes közölte: a megszálló szovjet csapatok Magyarországon is tömegesen fosztogattak, nemi erőszakot követtek el és elhurcolták, gyilkolták a civileket, ahogy azt több más országban is tették.
Sipos Péter adatai szerint 1945 nyarán 1-1,5 millió szovjet katona tartózkodott a trianoni Magyarország területén, hazánk nemzetközi jogi értelemben megszállt ország volt 1944 és 1947 között. Sztálin – Csehszlovákiához és Jugoszláviához hasonlóan – Magyarország esetében önkorlátozást gyakorolva a fokozatosság elvével számolt, a szovjet típusú rendszer kiépítése csak 1947-48-ban indult meg.
A helyi szovjet katonai parancsnokok a magyar kommunista vezetők támaszai lettek, segítették a közigazgatás kiépítését, továbbá szorgalmazták a termelés újraindítását. A megszálló szovjet csapatok által elkövetett atrocitásoknak súlyos és mélyreható következményei lettek, ami ráadásul igazolta a magyar lakosság előzetes félelmeit, emelte ki L. Balogh Béni.
Etnikai tisztogatás volt a pozsonyi magyarok deportálása
A polgári lakosságnak a GUVPI lágereibe való tömeges elhurcolására több okból került sor, az egyiket Sztálin fogalmazta meg legegyértelműbben: a magyarokat meg kell büntetni – fejtette ki Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője. Az egyik általános ok a hatalmas munkaerőhiány (a második világháborúban mai becslések szerint 27-30 millió embert veszített a Szovjetunió), a másik pedig az ellenséggel szembeni megtorlás volt.
A (G)UPVI (Hadifogoly-és Internáltügyi Főparancsnokság) és a GULAG közötti fő különbséget az jelentette, hogy míg utóbbiba bírói ítélettel hurcoltak el embereket, a GUPVI esetében a létszámon volt a hangsúly - ha valaki megszökött vagy elhunyt, az illetőt ˝pótolni˝ kellett, így bárkit elvihettek. Bognár Zalán kifejtette, hogy az általános okok mellett etnikai tisztogatásra, hadifogolylétszám kiegészítésre, illetve jóvátételi munkára való elhurcolásra is használták a málenkij robotot. A hadifogolyként elhurcoltak között voltak nők, 13 éves gyerekek, és volt akit 1945. május 30-án, három héttel az európai háború vége után fogtak el és vittek hadifogolytáborba. Egyes visszaemlékezések arról számolnak be, hogy akadtak helyek, ahol alig lehetett katonát találni a hadifogolyként elhurcolt emberek között.
Gaucsik István, a Pozsonyi Városi Múzeum kutatója az 1945-ös felvidéki helyzetet jellemezve elmondta: a Benes-dekrétumok az általános jogfosztás szomorú dokumentumai, a pozsonyi magyarok deportálása pedig már etnikai tisztogatás volt, de ezen túlmenően felszámolták a magyar állam ott maradt vagyonát is. A felvidéki magyarság ekkoriban vesztette el vékony középosztályát, elitjét és társadalomszervező erejét, önazonosságtudatában sérült közösséggé vált, ugyanakkor a szlovákiai magyar közösség összetartozása, identitása az elnyomatás évtizedeiben természetszerűleg megerősödött. Ez ma már azonban csak nyomokban létezik - mondta a kutató.
Kárpátalja beolvasztása a Szovjetunióba de facto a szovjet Vörös Hadsereg megjelenésével kezdődött, de jogilag erre két lépcsőben került sor – mondta el Molnár D. Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kutatója. Az augusztus 5-én a Kárpátokon való áttörésre megalakított 4. Ukrán Front Petrov vezérezredes vezetésével szeptember 9-én indította meg támadását, s egy hónap kellett ahhoz, hogy a szovjet csapatok megszállják a területet; kivételt ez alól Csap jelentette, ahol a magyar királyi honvédség november végéig tartotta állásait. Ungvár elfoglalásának jelentőségét mutatja, hogy az eseményt díszsortűzzel ünnepelték meg Moszkvában - mondta el az előadó.
A terület etnikai tisztogatásának és a Szovjetunióhoz való csatolásának levezénylésére érkezett 1944 októberében Kárpátaljára a 4. Ukrán Front alárendeltségében harcoló csehszlovák hadtest politikai biztosaként Iván Turjanica. A 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa 1944. november 12-i ülésén hozott 0036. sz. Szigorúan titkos parancsával kezdődött meg a német és magyar hadseregben szolgált katonák és tisztek nyilvántartásba vétele, illetve a 18-50 éves korú német és magyar nemzetiségű hadköteles személyek összeírása.
A legtöbb helyen 3 napos - jóvátételi és helyreállítási - munka ürügyén hívták össze az embereket, majd a gyűjtőhelyeken önbevallás alapján megindult az emberek szétválogatása: aki ruszinnak, ukránnak vagy szlováknak mondta magát, megmenekült, aki azonban magyar vagy német nemzetiségű volt, annak megkezdődött a kálváriája, fogalmazott Molnár D. Erzsébet. Az összegyűjtött férfiakat gyalogos menetoszlopokban indították útnak Szolyva irányába novemberben. Itt az embertelen körülmények miatt (éhezés, betegségek következtében) sokan meghaltak, a túlélőket Szamborig hajtották tovább, ahol megkezdődött bevagonírozásuk.
(Forrás: mult-kor.hu)
