1951-ben emberek tízezreit telepítették ki, űzték el az országból. Az ő sorsukat mutatja be a terem, korabeli fotókkal, dokumentumokkal. A kiállított híres ZIM típusú autó félelmetes emléke a kornak: felidézi a hírhedt „fekete autót”, amellyel éjnek idején vitték el „a rendszer ellenségeit”.

„Ki városunkból a herékkel, rontják a pesti levegőt!”
Kónya Lajos, 1952

A világháború után tovább folytatódott a kollektív üldözés. Nem csak a GULAG-ra és a hadifogolytáborokba hurcoltak el 700 ezer magyar állampolgárt, de a német származású magyar kisebbséget, több mint 200 ezer magyar „svábot” is embertelen körülmények között deportálták Németországba. Ezt követően egy „lakosságcserének” nevezett művelet keretében több mint százezer őshonos magyart űztek el a Csehszlovákiához csatolt településekről. A helyükre magyarországi szlovákokat telepítettek át.

A kommunista diktatúra kiépítése után a birtokos gazdák, a „zsíros parasztok” kerültek a célkeresztbe. A magyar nyelv nem ismert rájuk elmarasztaló kifejezést, ezért az orosz „kulák” szóval bélyegezték meg őket, amit le sem fordítottak magyarra. Mintegy 70 ezer szorgalmas, sikeres gazdát írtak össze a kuláklistára. Megfosztották őket vagyonuktól, földjeiktől, elvették a házaikat, jószágaikat. Gyermekeik nem tanulhattak tovább, álláshoz jutásukat korlátozták. A nagypolgárság, az arisztokrácia vagy a régi politikai elit tagjait is megbízhatatlanoknak ítélték. Sokukat kiköltöztették a lakásaikból, vagyonukat elkobozták, őket pedig lepusztult kényszerlakhelyekre telepítették ki, vagy munkatáborokba zárták.  Lakásaikba, házaikba kommunista pártkáderek költöztek, akik azonnal rátették a kezüket az értékes bútorokra, műalkotásokra.

Szovjet mintára kényszermunkatáborok is épültek. A Hortobágy környéki lágerekben borzalmas körülmények között napi 12 órán át dolgoztatták a rabokat. Voltak, akik előtte megjárták a nácik koncentrációs táborait! Most nem zsidó származásuk, hanem „osztályidegenségük” miatt váltak a szocialista rendszer ellenségeivé.

A „fekete autó”, a korszak egyik szimbólumává vált. Az ÁVH, a politikai rendőrség gépkocsija általában az éjszaka közepén állt meg az áldozatok lakásai előtt. A verőlegények érkezésük után elviselhetetlenül sokáig nyomták a csengőt. Voltak, akik idegösszeroppanást kaptak a hangjától, amit csengőfrásznak neveztek el.

© Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány – Minden jog fenntartva!