A kommunista totális diktatúrákban az igazságszolgáltatás sem maradhatott független. A korábbi, komoly szaktudású bírák helyébe tanulatlan pártszolgákat állítottak, akiket gyorstalpaló tanfolyamokon képeztek ki. Ők aztán koncepciós perek százaihoz adták a nevüket. Koncepciós pereknek azokat nevezzük, amelyekben a vád teljesen megalapozatlan, kitalált volt, az ítélet pedig már azelőtt készen állt, hogy az eljárás megkezdődött volna. Ezeknek a koncepciós pereknek egy része egyben „kirakatper” is volt. Ez azt jelentette, hogy afféle színházi látványosságnak szánták őket. Ezekben a „színdarabokban” mindent előre megrendeztek, a vádlottaknak be kellett tanulniuk a szerepeiket, és a kínzások hatására a sajtó és a kamerák előtt „vallomást” kellett tenniük, hogy a nagyközönség láthassa a párt „igazságát”.
„Tanuljunk egy kis osztályharcot a fasizmus igazságszolgáltatásától.”
Domonkos József, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, 1957. március 28.
Megszűnt a törvény előtti egyenlőség is, a módos gazdák, arisztokraták és polgárok, vagyis az úgynevezett „osztályidegenek” ugyanazokért a vétkekért, jóval súlyosabb ítéletre számíthattak, mint a „dolgozó osztály” tagjai. 1945 és 1956 között békeidőben (!) 487 embert végeztek ki politikai okokból, a nagyobb földbirtokkal rendelkező parasztok ellen indított „kulákperek” pedig több mint 300 ezer embert érintettek.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc után Kádár János kegyetlen megtorlást gyakorolt. Több mint 26 ezer embert ítéltek börtönbüntetésre és eddigi ismereteink szerint közel 230 szabadságharcost végeztek ki. Hogy ne kelljen megkímélni a fiatal pesti srácokat és lányokat, a halálbüntetés korhatárát 16 évre szállították le.
A rendszert kiszolgáló vérbírák és ügyészek számonkérése elmaradt.
