Makón a Hagymaház előtt nyílt szabadtéri kiállítás Együtt szabadon – magyar cigány hősök címmel, mely a Terror Háza Múzeum utazó kiállítása, és mintegy 30 roma ’56-os szabadságharcost, illetve példaképnek tekinthető cigány származású kortárs művészt, értelmiségit mutat be.
Több mint 1200 diák vett részt négy nap alatt az Elmondjuk, hogy tudd! elnevezésű rendhagyó történelemórákon, a megnyitásának húszéves jubileumát ünneplő Terror Háza Múzeumban. A tanulók idén Egerből, Szolnokról, Komlóról, Csömörről, Debrecenből, Kaposvárról, Karcagról, Szigetszentmiklósról, Győrből, Nyíregyházáról, Vácról, Ócsáról, valamint budapesti általános- és középiskolákból érkeztek.
Vörös csillag a kereszt ellen címmel rendezett közös konferenciát a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja és a Terror Háza Múzeum megnyitásának 20. évfordulója alkalmából a Közép és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány valamint a kereszténydemokrata Szent István Intézet.
Megvilágított tablók állnak Szekszárdon a Wosinsky Mór Megyei Múzeum előtt egy héten át. A színes tablók a Harminc éve szabadon rendezvénysorozat Magyar cigány hősök című vándorkiállításának részei.
Komlóra érkezett a Terror Háza Múzeum vándorkiállítása, mely olyan magyar roma származású hősöket mutat be, akik az ’56-os forradalom és a rendszerváltozás időszakában példaértékű szerepet vállaltak közös ügyeinkért.
Jair M. Bolsonaro, Brazília elnöke kíséretével együtt látogatást tett múzeumunkban és Schmidt Mária főigazgató vezetésével megtekintette állandó tárlatunkat.
Az ÓMÉK Olvasó előtti területen megnyílt az „Együtt, Szabadon – Magyar Cigány Hősök” szabadtéri tárlat, amelyet bárki megtekinthet február 17-ig. A vándorkiállítás az előttünk álló hónapokban összesen 25 településre látogat majd el.
Február 24-én ünnepli megnyitásának 20. évfordulóját a Terror Háza Múzeum. A kommunizmus bukása után alig több mint egy évtizeddel olyan múzeum jött létre Magyarországon, amely méltó emléket állít a nyilas és a kommunista terror áldozatainak, nevükön nevezi a tetteseket és bemutatja a 20. századi totális diktatúrák emberellenes tetteit. Egy olyan emlékhely, ahol végre szabadon megemlékezhetünk áldozatainkról és hőseinkről.