Időszaki kiállítás nyílt 2003. december 8-án a Terror Háza Múzeumban az 1932–33. évi, mesterségesen előidézett ukrajnai éhínség 70. évfordulója alkalmából. A kiállítás az éhínség során meghalt hétmillió áldozatnak, köztük hárommillió gyermeknek állít emléket.
Népirtás Ukrajnában
„Láttam az 1932–1933-as éhínség pusztítását Ukrajnában: a rongyokba burkolt családok hordáit a vasútállomásokon, az asszonyokat, amint a fülke ablakához emelik éhező porontyaikat, akik pici lábaikkal, nagy sápadt fejükkel, felpuffadt hasukkal úgy néztek ki, mint spirituszos üvegből kiemelt embriók; az öregeket rongyos papucsokból kikandikáló, elfagyott lábujjakkal.
Azt mondták, hogy ezek mind kulákok, akik ellenálltak a kollektivizálásnak.˝
Arthur Koestler
Azt mondták, hogy ezek mind kulákok, akik ellenálltak a kollektivizálásnak.˝
Arthur Koestler
Az első csapás
1921–1922
Gabonahiány Ukrajnában. A termés nagy részét Oroszországba szállítják vagy exportálják. Az ukrán falvak fellázadnak a bolsevikok ellen. A diktátorok válasza: kiéheztetés. A parasztok élelmiszertartalékainak elkobzása.
„Éppen most, és csakis most, amikor az éhínség sújtotta vidékeken embert esznek és az utakon temetetlen hullák százai – ha nem ezrei – hevernek, vagyunk képesek (és kötelességünk is) az egyházi javak legelszántabb és legkegyetlenebb módon történő összegyűjtésére, méghozzá úgy, hogy nem torpanunk meg semmilyen ellenállás megtörése előtt sem.” (Lenin, 1922. március 19., az OK(b)P KB-nak. 1921–22-ben közel 1,5 millió ember pusztult éhen.)
„Éppen most, és csakis most, amikor az éhínség sújtotta vidékeken embert esznek és az utakon temetetlen hullák százai – ha nem ezrei – hevernek, vagyunk képesek (és kötelességünk is) az egyházi javak legelszántabb és legkegyetlenebb módon történő összegyűjtésére, méghozzá úgy, hogy nem torpanunk meg semmilyen ellenállás megtörése előtt sem.” (Lenin, 1922. március 19., az OK(b)P KB-nak. 1921–22-ben közel 1,5 millió ember pusztult éhen.)
A második csapás
1932–1933
A sztálini terrorista diktatúra éhhalálra ítélte az ukrán népet. Ezt az eszközt vetette be, hogy megtörje az ukrán nemzet gerincét, hogy véget vessen a függetlenségről és önállóságról szőtt álmaiknak. Sztálin és munkatársai tervszerű és szándékos népirtást követtek el az ukrán parasztság ellen. Pártutasításba adták: „Az etnikai anyagot meg kell változtatni.” Ennek érdekében szörnyű bűncselekményt követtek el. Mesterséges éhínséget idéztek elő. Az ukrán parasztoktól elvették és külföldre szállították a gabonát. Ártatlan emberek millióinak pusztulásával fizettették meg a mezőgazdaság kollektivizálásának és esztelen iparfejlesztési programjuknak az árát. Idegenből hozott pártmunkások szállták meg az ukrán falvakat, hogy kíméletlenül elkobozzák az emberektől utolsó falatjaikat is. 1928 és 1932 között 352 ezer parasztgazdaságot számoltak föl. A legtöbbet a Poltava, Szumi, Cserkasszki, Kijevi és Zsitomiri terület (megye) szenvedett. Az összes áldozat több mint fele innen került ki. A tragikus 1932-es évben az éhhalálra ítélt területeket a hadsereg és titkosszolgálat egységeivel vetették körül. Hermetikusan elzárták őket a külvilágtól. Belső útlevelekkel rendelkezők számára engedélyezték csak az utazást, így kötve röghöz az élelemhiánytól haldoklókat. Eközben a szomszédos lengyel területeken ukrán répával etették a disznókat, mert annyi volt a fölösleg, hogy nem tudtak vele mit kezdeni. A külföld előtt elhazudták a tényeket. Segítséget nem kértek és nem engedtek be. A világ közvéleményének félrevezetésében társutas értelmiségiekre és bértollnok újságírókra támaszkodtak.
A diktatúra tudatosan, pontosan kidolgozott terve szerint elkobozták az ukrán parasztok gabonáját és eladták külföldre valutáért. 1932. augusztus 7-én Sztálin saját kézzel írt törvényt „a szocialista tulajdon védelméről”. Elrendelte, hogy a beszolgáltatási kvóták teljesítésénél nem lehetnek tekintettel semmire. Egy kalász letöréséért is halálbüntetést szabott ki, korra és nemre való tekintet nélkül. Az elégedetlenkedőket száműzték, az éhenhalt milliók helyébe orosz és fehérorosz telepeseket hoztak. Megváltoztatták Ukrajna etnikai összetételét. Meg akarták törni az ukrán nemzet életerejét.
A sztálini terrorista diktatúra éhhalálra ítélte az ukrán népet. Ezt az eszközt vetette be, hogy megtörje az ukrán nemzet gerincét, hogy véget vessen a függetlenségről és önállóságról szőtt álmaiknak. Sztálin és munkatársai tervszerű és szándékos népirtást követtek el az ukrán parasztság ellen. Pártutasításba adták: „Az etnikai anyagot meg kell változtatni.” Ennek érdekében szörnyű bűncselekményt követtek el. Mesterséges éhínséget idéztek elő. Az ukrán parasztoktól elvették és külföldre szállították a gabonát. Ártatlan emberek millióinak pusztulásával fizettették meg a mezőgazdaság kollektivizálásának és esztelen iparfejlesztési programjuknak az árát. Idegenből hozott pártmunkások szállták meg az ukrán falvakat, hogy kíméletlenül elkobozzák az emberektől utolsó falatjaikat is. 1928 és 1932 között 352 ezer parasztgazdaságot számoltak föl. A legtöbbet a Poltava, Szumi, Cserkasszki, Kijevi és Zsitomiri terület (megye) szenvedett. Az összes áldozat több mint fele innen került ki. A tragikus 1932-es évben az éhhalálra ítélt területeket a hadsereg és titkosszolgálat egységeivel vetették körül. Hermetikusan elzárták őket a külvilágtól. Belső útlevelekkel rendelkezők számára engedélyezték csak az utazást, így kötve röghöz az élelemhiánytól haldoklókat. Eközben a szomszédos lengyel területeken ukrán répával etették a disznókat, mert annyi volt a fölösleg, hogy nem tudtak vele mit kezdeni. A külföld előtt elhazudták a tényeket. Segítséget nem kértek és nem engedtek be. A világ közvéleményének félrevezetésében társutas értelmiségiekre és bértollnok újságírókra támaszkodtak.
A diktatúra tudatosan, pontosan kidolgozott terve szerint elkobozták az ukrán parasztok gabonáját és eladták külföldre valutáért. 1932. augusztus 7-én Sztálin saját kézzel írt törvényt „a szocialista tulajdon védelméről”. Elrendelte, hogy a beszolgáltatási kvóták teljesítésénél nem lehetnek tekintettel semmire. Egy kalász letöréséért is halálbüntetést szabott ki, korra és nemre való tekintet nélkül. Az elégedetlenkedőket száműzték, az éhenhalt milliók helyébe orosz és fehérorosz telepeseket hoztak. Megváltoztatták Ukrajna etnikai összetételét. Meg akarták törni az ukrán nemzet életerejét.
- minden nap 25 ezren haltak meg
- 1933 tavaszán minden órában 1000 ember halt meg
- minden percben 17 ember halt meg
- 1933 tavaszán minden órában 1000 ember halt meg
- minden percben 17 ember halt meg
- 1932 áprilisától 1933 novemberéig 5-8 millió ember pusztult el
- 500 nap alatt egy magyarországnyi volt az áldozatok száma
- 500 nap alatt egy magyarországnyi volt az áldozatok száma
„Éhínség söpört végig az országon. A falvakban egy levél sem maradt a bokrokon, mind megették az emberek. És nem maradt egyetlen kutya sem. Mindet megették.”
„A szekér pedig haladt tovább az utcákon és gyűjtötte a hullákat. (...) Az unokatestvérem három gyermekét megették a szomszédok. Megették.”
„A szekér pedig haladt tovább az utcákon és gyűjtötte a hullákat. (...) Az unokatestvérem három gyermekét megették a szomszédok. Megették.”
A harmadik csapás
1946–1947
Aszály és újabb elviselhetetlen terhet jelentő beszolgáltatási kötelezettségek nyomorították Ukrajna lakosságát. Ukrajnában újra éhínség tizedelte a falvak lakosait.
„Először a beszolgáltatási kötelezettségeknek kellett eleget tenni, csak azután gondolhattunk magunkra. A beszolgáltatási kereteket nem annak alapján számították ki, mennyit vagyunk képesek megtermelni, hanem annak alapján, mennyit akarnak belőlünk kiverni. A keretszámok a kizsigerelést célozták. Tudtam, hogy a katasztrófa elkerülhetetlen lesz. Levelek özöne érkezett hozzám. Egy szövetkezet vezetője például azt írta nekem: »Hruscsov elvtárs. Beszolgáltattuk, amit az állam előírt. Mindenünket odaadtuk. Nem maradt semmink. Biztosak vagyunk benne, hogy az állam és a párt nem fog megfeledkezni rólunk. Segíteni fog.«” Ahogy előre láttam, éhínség tört ki. Jelentéseket kaptam arról, hogy emberek halnak éhen. Aztán kannibalizmus kezdődött. Jelentették, hogy emberfejet és lábdarabokat találtak a Vasziliko hídnál Kijev mellett. A testet már megették. Sok hasonló eset volt. Kiricsenko Odessza megyei titkár számolt be arról, egy szövetkezetet ellenőrzött, hogy megállapítsa, hogyan képesek átvészelni a telet. »Szörnyű látvány fogadott. Láttam, amint az asszony az asztalon feldarabolja saját gyermeke tetemét.« »Manyecskát már megettük. Most lesózzuk Vanecskát. Egy darabig elég lesz.« El lehet ezt képzelni? Az az asszony megőrült az éhségtől, és lemészárolta a saját gyermekeit.” (Nyikita Hruscsov emlékirataiból.)
Eközben a Szovjetunió gabonát exportált Bulgáriába, Romániába, Csehszlovákiába és Lengyelországba. 1946-ben 282 ezer ember, 1947-ben 520 ezer ember halt éhen.
Aszály és újabb elviselhetetlen terhet jelentő beszolgáltatási kötelezettségek nyomorították Ukrajna lakosságát. Ukrajnában újra éhínség tizedelte a falvak lakosait.
„Először a beszolgáltatási kötelezettségeknek kellett eleget tenni, csak azután gondolhattunk magunkra. A beszolgáltatási kereteket nem annak alapján számították ki, mennyit vagyunk képesek megtermelni, hanem annak alapján, mennyit akarnak belőlünk kiverni. A keretszámok a kizsigerelést célozták. Tudtam, hogy a katasztrófa elkerülhetetlen lesz. Levelek özöne érkezett hozzám. Egy szövetkezet vezetője például azt írta nekem: »Hruscsov elvtárs. Beszolgáltattuk, amit az állam előírt. Mindenünket odaadtuk. Nem maradt semmink. Biztosak vagyunk benne, hogy az állam és a párt nem fog megfeledkezni rólunk. Segíteni fog.«” Ahogy előre láttam, éhínség tört ki. Jelentéseket kaptam arról, hogy emberek halnak éhen. Aztán kannibalizmus kezdődött. Jelentették, hogy emberfejet és lábdarabokat találtak a Vasziliko hídnál Kijev mellett. A testet már megették. Sok hasonló eset volt. Kiricsenko Odessza megyei titkár számolt be arról, egy szövetkezetet ellenőrzött, hogy megállapítsa, hogyan képesek átvészelni a telet. »Szörnyű látvány fogadott. Láttam, amint az asszony az asztalon feldarabolja saját gyermeke tetemét.« »Manyecskát már megettük. Most lesózzuk Vanecskát. Egy darabig elég lesz.« El lehet ezt képzelni? Az az asszony megőrült az éhségtől, és lemészárolta a saját gyermekeit.” (Nyikita Hruscsov emlékirataiból.)
Eközben a Szovjetunió gabonát exportált Bulgáriába, Romániába, Csehszlovákiába és Lengyelországba. 1946-ben 282 ezer ember, 1947-ben 520 ezer ember halt éhen.
