Az Orwell-centenárium jegyében októberben megnyílt kiállítás azt idézi fel, milyenek voltak az Orwell által vizionált esztendő, 1984 mindennapjai a valóságban, itthon, a '84-es Magyarországon. A terembe belépve talán megérezhetjük a valódi 1984-es év levegőjét, eszünkbe juthatnak hajdani bánataink, örömeink.
Az időszaki tárlaton szerepeltek a többi között 1984-es folyóiratokból, szakszervezeti lapokból vett idézetek és Kádár János az évben mondott beszédeinek részletei. Még húsz év sem telt el a George Orwell megálmodta és rémisztően megfestett 1984-es esztendő óta, és mégis, mintha valami távoli, homályba veszett történelmi korszakról esne szó. Pedig a valódi 1984-et nem csak az éppen száz éve született George Orwell remekműve, az 1948-ban papírra vetett Ninteen Eighty-Four teszi emlékezetessé vagy éppen szimbolikussá.
1984 óta minden megváltozott körülöttünk, bennünk: nemcsak a társadalom, de más lett személyes életünk is. Másképp beszélünk, élünk s szerencsére másképp gondolkodunk ma. A kiállítás célja nem egyfajta hamis nosztalgiázás vagy merengés volt a múlandóságról, hanem Orwell szelleméhez méltóan inkább egy felkiáltójel, amely azt mutatja: a totális hatalom birtokosai, bármennyire is megtörhetetlennek tartják hatalmukat, eltűnnek majd a történelem süllyesztőjében.
A valódi 1984
„(...) továbbra sem oldódhat föl a hatalom osztályjellege.”
Gáspár Sándor, 1984
1984 az utolsó kádári békeév volt.
„Most önök elé terjesztem a kormány szándékait és törekvéseit tartalmazó munkaprogramot. E program kiinduló alapja és legfőbb rendeltetése a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusának határozatában, a Hazafias Népfront választási felhívásában megfogalmazott célok szolgálata. Meggyőződésem, hogy e szándékunk egybeesik népünk akaratával. Programunk kidolgozásakor abból indulhattunk ki, hogy hazánkban biztosítottak a szocialista építőmunka létfontosságú feltételei. A belpolitikai légkör kiegyensúlyozott, szilárd a munkáshatalom.”
Lázár György szavai az 1980-ban elfogadott kormányprogramról még igencsak a „Tovább előre a lenini úton!” jegyében hangzottak el. A végső cél azonban – a kommunizmus – egyre távolibbnak, homályosabbnak, mi több, utópisztikusnak tűnt a keleti blokk szürke valóságának tükrében. Javában dolgozott a BM III/III, gyanakodva őrködött a Munkásőrség, s még mindig tartott a szovjet megszállók „ideiglenes” jelenléte.
A létező szocializmus épülete azonban egyre inkább egy rossz állagú lakótelepi betonházra emlékeztetett. A tervutasításos gazdaság egyre súlyosbodó válsága miatt a magyar kormányzat, Andropov szovjet pártfőtitkár jóváhagyásával, 1984-ben a reformok folytatása mellett döntött. A Központi Bizottság határozata kimondta, hogy az elérendő cél a vegyes – állami, szövetkezeti és magán- – tulajdonra épülő, irányított piacgazdaság kialakítása.
Ám az 1980-as évek első felében hozott reformintézkedések az adott körülmények között a magyar gazdaságot nem tudták újabb növekedési pályára állítani. Az ország az eladósodás csapdájába került, a rendszer kezdett finanszírozhatatlanná válni: adósságállományunk 1980 és 1989 között több mint kétszeresére nőtt, s meghaladta a 20 milliárd dollárt.
A szocialista rendszer nem merte felrúgni a társadalommal kötött, hallgatólagos kádári kompromisszumot, amelynek célja az volt, hogy az állampolgárok a lassú gyarapodásért cserébe lemondanak minden politikai kezdeményezésről.
1984 az utolsó kádári békeév volt. Az évtized közepéig még valahogyan sikerült az ´56 utáni majd´ három évtizedes hallgatólagos megegyezést fenntartani. De egyre világosabbá vált: a kompromisszumok hamuja alatt már ott parázslik a változtatni akaró szándék. S az is egyértelmű volt, hogy a gazdasági boldogulás politikai szabadság nélkül hosszú távon elképzelhetetlen. Mind a gmk-k világa, mind a formálódó ellenzék a szocializmus keretein túlmutató elképzeléseket és magatartásformát képviselt. S bár a pártállam egyes technokrata vezetői igyekeztek reformokkal elodázni a rendszerváltozást, végül is vagy magát a rendszert ásták alá – ilyen volt a bankrendszer fokozatos megváltozása –, vagy hatástalanok maradtak a lényeget illetően; ilyen volt például a kettős jelölés bevezetése az országgyűlési választásokon. Ugyanilyen fából vaskarika megoldásnak bizonyult a vállalati-vállalkozási szféra felemás átalakításával való kísérletezés. – Ezek a félmegoldások azonban a magyar társadalom 1989-ben megtapasztalt összefogása nélkül csak a „spontán privatizációig” juttatták volna el a magyar társadalmat.
1984-ben Orwell híres regényének egyik alapkérdésére, hogy az emberek a szabadság és a boldogság közül melyiket választanák, még egyértelmű volt a rezignált válasz.
A következő évek azonban nem csak más, új válaszokat hoztak felszínre, hanem okafogyottá tették magát a kérdést is. 1985-től megkezdődött a visszaszámlálás. Öt év múlva a szocialista rendszer kártyavárként omlott össze.
