A T-54-es

A Terror Háza Múzeum épületének legikonikusabb műtárgya. Amint belépünk a múzeum kiállítóterébe, azonnal a monumentális méretű harci járművel nézünk szembe. Felmerülhet a kérdés, hogyan érkezett meg a harckocsi húsz évvel ezelőtt a múzeum épületébe?

 

A Terror Háza Múzeumban kiállított több száz műtárgy közül kétségkívül a T-54-es harckocsi elhelyezése volt a legkörülményesebb feladat. A jármű még szétszerelt állapotában sem fért volna be az épület bejáratán, így más megoldást kellett keresni. Végül, az olajfúrásokhoz is használatos óriásdaruval emelték be két részletben a tankot az épület belső udvarára, ahol ezt követően összeszerelték a harckocsit. A tank egy fémkeretbe foglalt medencében áll, amelyben fekete folyadék, szintetikus olaj látható.

059 mod

A kiállított 41,5 tonnás T-54-es modell egyetlen tankolással meg tudja tenni az utat Sopron és Záhony között. Statisztikák szerint ebből a típusból gyártották a legtöbbet a történelem során, több mint 60 ezer darabot készítettek belőle. Éles harci helyzetben első alkalommal 1956 őszén, Budapesten vetették be a típust a szabadságharcosok ellen. Gyenge pontja a hátsó részen elhelyezett motor és környéke voltak. A szabadságharcosok ezt a részt Molotov-koktélokkal megcélozva tették harcképtelenné a monstrumot. Ezt szimbolizálja a harckocsi lánctalpai alatt látható fekete színű szintetikus olaj. Az állandó kiállítás bejáratánál látható installáció kiválóan szemlélteti, hogy a diktatúra eszközeként használt harci jármű ma már múzeumi tárgyként emlékeztet az elnyomásra.

© Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány – Minden jog fenntartva!