Berettyóújfalura érkezett Magyar cigány hősök című időszaki kiállítás

2022. május 2.

Az Együtt, szabadon - Magyar cigány hősök időszaki kiállítás megnyitóját 2022. április 29-én tartották a Nadányi Zoltán Művelődési házban. A megnyitót követően a Lakatos Mónika FolkTrió adott élő koncertet. A kiállítás 2022. május 5-ig megtekinthető.

A rendezvényen Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Köszöntőjében úgy fogalmazott: nagy napoknak vagyunk tanúi, hiszen alig telt el egy hét azóta, hogy városunk szintén házigazdája volt a „30 éve szabadon” kiállítássorozat másik állomásának is, valamint a Kossuth Rádió egy egész napos műsorfolyamban jelentkezett Berettyóújfaluból és a környező településekről, bemutatva az itt élő emberek által alkotott különleges értékeket.

A Nadányi Zoltán Művelődési Központ udvarán felállított figyelemfelkeltő installáció remélhetőleg sok érdeklődőt fog idevonzani. Egy olyan szegmensét ismerhetjük most meg az 1956-os forradalomnak és a rendszerváltásnak, amely eddig nem volt az érdeklődés homlokterében. Közel 66 év távlatában is van még mit tanulnunk és új oldalát tudjuk megismerni a forradalom-és szabadságharcnak – mondta Muraközi István polgármester. Olyan adósságát törleszti a magyar történelemtudomány, amely a velünk élő cigány embereknek a haza érdekében megcselekedett hősi tetteit mutatja be, emlékezik meg róla. A mi szabadságunk az 56-os események alatt fogant.

Strausz Edit, a Berettyóújfalui Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke beszédében elmondta, nagy megtiszteltetés, hogy Berettyóújfaluban is tiszteleghetünk a magyar cigány hősök előtt. A tárlat olyan roma hősöket mutat be, akik szakmai és közéleti tevékenységükkel hozzájárultak a magyarországi kulturális fejlődéshez, egy tudatos és büszke közösség felépítéséhez. A kiállítás révén megismerhetők olyan cigány hősök élettörténetei, mint például Choli Daróczi József, Nagy Gusztáv költő, műfordító, Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész, Bari Károly Kossuth-díjas költő, műfordító, grafikus. Történetüket összeköti a közösségükért vállalt felelősség és tenni akarás, kitartás.

Ficz Emma, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság osztályvezetője elmondta, a vándorkiállítás célja, hogy bemutassa a magyar roma közösség kiemelkedő tagjait. A mi hőseink, akik cigányként a magyarságukat is őrizték és ápolták. Ezek a kiállítások arra is felhívják a figyelmet, hogy a cigányság hogyan áll hozzá saját hazájának szolgálatához. Az itt bemutatott emberek azok, akik az egyéni érdekek fölé tudták helyezni a közösségi érdeket. Csak azok tudnak hősökké, példaképekké válni, akik a közösség javát szolgálják. A mi feladatunk az, hogy a hőseink által kikövezett utat megőrizzük és szélesítsük.

A kiállítást Lakházi Ákos, a XX. Század Intézet történésze nyitotta meg. Beszédében kiemelte, összetartozásunk kulcsa annak, hogy több mint ezer év óta sikerült óriási kihívásokat, történelmi viharokat túlélnünk itt, a Kárpát-medencében. Az, hogy 2022-ben egy történelmi kiállítást tekinthetünk meg – ami több mint harminc magyar cigány lenyűgöző teljesítményéről szól – , azt az elmúlt évtizedek alatt ért vádat cáfolja meg, hogy ne lenne képes hősöket adni magának és az egész nemzetnek. Az egyik legnagyobb adósságunk, a magyar cigányság felé van, akik sohasem haboztak áldozatot hozni a haza, a nemzet oltárán. A cigányság hosszú évszázadok óta a magyarsággal közös sorson osztozik. Együtt harcoltunk 1848-ban és 1849-ben Kossuth oldalán. Együtt küzdöttünk az első világháborúban és építettük fel az országot mindkét világháború után. 1956-ban, amikor az egész ország szembeszállt a szovjet megszállókkal és kommunista csatlósaikkal, megint csak együtt harcoltunk. Kevesen tudják, hogy az életüket a hazáért kiontó pesti srácok és lányok között mennyi magyar roma volt. Többen voltak ők, mint részarányuk a teljes lakosságban. Fel kell mutatnunk végre ezeket a teljesítményeket és bemutatnunk a magyar roma hősöket, példaképeket.

Lakatos Mónika a magyarországi oláh cigány zene legrangosabb és legelismertebb előadója az egész világon, azok után, hogy 2020-ban elnyerte a világ legmagasabb világzenei elismerését, a Womex Életműdíjat. A díjat a világzene Oscarjaként is emlegetik, amelyet Mónika első cigány előadóként nyert el. 2022. március 15-én Kossuth-díjat vehetett át.

FolkTriójával oláh cigány dalokat ad elő, amelyeket örömmel ízesít más nemzetiségek zenéjével is, figyelve arra, hogy saját kultúrájának zenéjét a hagyományok tiszteletével adja elő. Ebben a formációban is a vendég ütőhangszeres mellett férje, Rostás Mihály Mazsi kíséri gitárral és énekkel.

Forrás: berettyohir.hu

Szerző: Kulcsár László