Roma példaképek sorstörténetét mutatja be a Salgótarjánba érkező vándorkiállítás

2022. április 23.

Országos vándorkiállítás érkezett április 22-én Salgótarján Főterére. A programmal kapcsolatban a népszerű énekes, Caramel élő koncertjén vehettek részt szombaton az érdeklődők. A roma származású hősöket bemutató tárlat április 22. és 28. között látható a megyeszékhelyen. Az érdeklődők Caramel élő koncertjén is részt vehettek.

A kiállítás a cigányság mindazokat a kiemelkedő alakjait mutatja be, akik hősiességükkel, helytállásukkal, kulturális vagy művészeti teljesítményükkel mutatnak példát a magyar nemzeti közösség számára.

A Terror Házát fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány a Roma Kapcsolatokért Felelős Kormánybiztossággal közösen 2022-ben indította útjára az Együtt, szabadon – Magyar roma hősök című vándorkiállítását.

A tárlat korábban Bátonyterenyén is járt, április 22-én pedig Salgótarjánba érkezett. Az időszaki kiállítás keretében április 23-án a sikeres énekes, Caramel tartott ingyenes élő koncertet a József Attila Művelődési és Konferencia Központban, amelyen rendkívül sokan vettek részt.

Forrás: nool.hu