Kormos Valéria: A végtelen foglyai. Magyar nők szovjet rabságban, 1945–1947

2020. november 25.

Amikor 1944–1945-ben a front átvonult Magyarországon, sokan remélték, hogy a háború borzalmait maguk mögött hagyhatják, megkezdhetik a lerombolt és kifosztott ország újjáépítését, és egy működő demokráciában, félelem nélkül élhetik le életüket. Sok fiatal várta, hogy a háború végével tanulhasson, dolgozhasson, szerelembe essen, családot alapítson. Az álmok hamar szertefoszlottak. A magyar népet, mint a Harmadik Birodalom „utolsó csatlósát” bélyegezték meg, kollektív bűnösnek titulálták. Sztálin már 1943-ban leszögezte: „Magyarországot meg kell büntetni.”

A büntetés nem váratott sokáig magára: 1944. december 22-én, mindössze pár nappal azelőtt, hogy a Budapestet körülölelő ostromgyűrű bezárult volna és megkezdődött a főváros ötven napig tartó ostroma, a szovjet hadvezetés kiadta a 0060-as számú titkos parancsot. A parancs értelmében elrendelték a német származású lakosok mozgósítását. Az összegyűlteknek azt mondták, „csak egy kis munkára” viszik őket, romeltakarításra. Megkezdődött a magyar nemzet 20. századi történelmének egyik legnagyobb tragédiája, amit a köznyelv málenkij robotként őrzött meg. Voltak, akiket valóban pár napi munkára vittek el, a többségnek azonban keservesen hosszú ideig tartott a megpróbáltatás.

A végtelen foglyai női sorsokat mutat be az olvasónak – fiatal leányok megpróbáltatásait ismerhetjük meg, a tragédiába torkolló családi történeteket, életutakat, a baljós kezdettől egészen a közelmúltig. A kötetben közölt családi fényképek, tábori levelek testközelivé teszik kálváriájukat. Fiatal nők portréi ezek, akiket elhurcoltak, bevagoníroztak, szerelvényük pedig meg sem állt a Donyec-medencéig vagy az Urál hegységig.

Hadifoglyok voltak, pedig többségük egész életében nem fogott fegyvert. Egyetlen bűnük, hogy őseik németek voltak. Német származású, de nyelvükben és érzéseikben magyar lányok és asszonyok voltak, akiket a szénbányák, erdőirtások, mocsárlecsapolások és olajfinomítók poklába száműztek. Életükből elraboltak két-három, esetenként még töb évet, amit semmilyen módon nem lehet pótolni. Hazatérésük után a hatalom megbélyegzettjei voltak, akiknek itthon is szükségük volt azokra a praktikákra, amikkel a tábori létet, a szélsőségesen zord körülményeket és a táborvezetők kegyetlenkedéseit is képesek voltak túlélni.

A könyv legalább 700 ezer honfitársunk megindító történetének állít méltó emléket. Közülük mintegy 300 ezren soha nem tértek haza. Mégis, sokan a poklok poklában találtak rá a szerelemre, adtak életet gyermeküknek, miközben egymást támogatva élték túl a szörnyűségeket.

Kormos Valéria: A végtelen foglyai. Magyar nők szovjet rabságban, 1945–1947. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Bp. 2017.

Farkas Sebestyén Lőrinc