ÉVFORDULÓK – MŰTÁRGYAK – Dunapenteléből Sztálinváros

2020. április 30.

„Sztálinváros! Ha ezt a szót halljuk, ötéves tervünk leghatalmasabb alkotására gondolunk: az épülő szocialista városra és a Vasműre” – kezdi meg lelkes ismertetését az Így épült Sztálinváros című, 1952-ben kiadott diafilm. A propagandacélokra készített alkotás egyoldalúan mutatja be a frissen tervezett iparvárost: miközben kiemeli az építkezés gyorsaságát és a gépesítettség mértékét, elhallgatja, hogy az erőltetett „rohammunka” milyen tervezési és kivitelezési hibákkal bosszulta meg magát.

A Terror Háza Múzeum friss szerzeményei között szereplő diasor Budapesten, a Népművelési Minisztérium megbízásából készült, a Beszélő képek sorozat részeként. Igen hosszú alkotásról van szó, összesen 84 fotón mutatja be a presztízsberuházást. A fényképeken az építési terület puszta méreteit, a tervszerűséget, a rendezettséget és az építkezést segítő gépeket mutatják be; de nem hiányozhatnak a vörös csillagok előtt pózoló munkások, lelkes, elszánt brigádok menetoszlopai és a Szabad Népet olvasók, esetleg ideológiai előadást hallgatók csoportjai sem. Külön dián szerepel az a bőrkötésű kötet, amely a különböző munkások Rákosi Mátyáshoz írt leveleit tartalmazza, de bemutatják azt is, ahogy „Sztálin legjobb magyar tanítványa” a kezében tartja a könyvet.

A döntéshozók az alig 4000 fő lakosú Dunapentelét szemelték ki egy új ipari központ létrehozására. Éppen 70 éve, hogy a Duna melletti komplexum építése elkezdődött. 1950. május 2-án kezdődhetett el az I. ötéves terv legnagyobb beruházása, a dokumentumok szerint 4 milliárd forintot szántak rá. A tervezési munkával Weiner Tibor építészmérnököt bízták meg, aki több alkalommal is kapott hasonló, bár ennél lényegesen kisebb léptékű feladatokat a legfelsőbb helyekről. A települést 1951. április 29-én nyilvánították városnak, és még az év november 7-én felvette a szovjet diktátor nevét, természetesen ezt a sajtó „a munkások kezdeményezésének” tüntette fel. Az építkezés mellett hatalmas propagandahadjárat is zajlott: színes filmeken, ujjongó hangvételű újságcikkekben mutatták be a nagyközönségnek az új ipari központot, sőt még munkástoborzó dal is született a Gábor Áron rézágyúja dallamára.

A kommunista vezetés egyfajta kísérletként tekintett a városra: a szovjet mintákat modellként alkalmazva Magyarországon is megpróbálták felépíteni az ideálisnak tartott települést, megteremtve ezzel a „szocialista embertípus” otthonát és munkakörülményeit. Ám a „szocialista embertípus” megteremtésének magyarországi kísérlete is kudarcba fulladt. 1956 októberében a lakosság egy emberként állt a forradalom oldalára, 1956. október 30-án pedig már Dunapentelei Igazság címmel jelent meg a helyi lap. A hősiesség diadala csak egy hétig tartott: a szovjet intervenció november 7-én elérte az iparvárost is. Mégis, a felkelés eredményének tekinthető, hogy decemberben a Sztálin Vasműből Dunai Vasmű lett, 1961-től pedig a város felvette a Dunaújváros nevet. A település centrumának építészeti stílusa a mai napig emlékeztet arra a torz korra, amelyben született.

 

Kalmár Miklós
történész-muzeológus