A földszinti kiállítótérben egy T-54-es harckocsi látható.
„Minél mélyebbre szállunk a múltba, annál kevesebb tanú maradt, a szájhagyomány elnémult, az emlékek homályba vesztek…”
Szolzsenyicin
A két gyilkos eszmerendszer: a nácizmus és a kommunizmus áldozatai közül közel három és fél ezer áldozat arcképe néz ránk az épület faláról. Azért üldözték őket, mert vagy a nácik fajelmélete, vagy a kommunisták osztályharcos ideológiája miatt a totális diktatúrák ellenségeivé váltak. Mindkét totális diktatúrát idegen katonai megszállás kényszerítette hazánkra. Mindkét rendszer mérhetetlen szenvedést hozott ránk. A náci és kommunista diktatúrák tapasztalata ugyanakkor kivételes tudással vértezett fel bennünket. Megtapasztaltuk, és nem felejtjük el, hogy a nemzeti függetlenség a szabadság és ezáltal a demokrácia alapja. Megtanultuk, és jól észben tartjuk, hogy akiket a jelen gondjai és a múlt tanulságai nem érdekelnek, akik ehelyett egy távoli, tökéletes jövőt ígérnek, azoktól érdemes óvakodni.
A T–54-es tank a 20. század közepén a Szovjetunió legkorszerűbb páncélosának számított. Első komoly harci bevetésére 1956 őszén Magyarországon került sor. A szovjet megszállók 1200 tankkal, köztük a T–54-esekkel tiporták el szabadságharcunkat. 1956-ban a magyarok fellázadtak az idegen megszállók által rájuk kényszerített kommunista diktatúra ellen. Elegük volt a kommunista terror megalázó gyakorlatából. A bátor „pesti srácok” és lányok életük kockáztatásával szálltak szembe a páncélosokkal. Molotov-koktélokkal, vagyis benzinespalackokkal tették őket harcképtelenné. Budapest utcáit 1956 őszén ezért nemcsak vér borította, hanem a felrobbantott tankokból kiömlő dízelolaj is.
Ez a Múzeummá alakított épület Magyarország 20. századi történetének egyik legerősebb szimbóluma. Aki végigjárja folyosóit, termeit, megérti, hogy a magyarok miért utasítanak el minden külső beavatkozást, miért óvják nemzetük függetlenségét.
