Az ismeretlen Kertész Imre – Tanulóévek 1934–1955 (kiállítási katalógus)

Szerk.: Hafner Zoltán

Kertész Imre (1929–2016) egyetlen Nobel-díjas írónk élete, akárcsak műveinek egy jelentős része még, mindmáig ismeretlennek számít, és az elkövetkezendő évek feladata, hogy ez a kivételes életmű egyszer a maga teljességében hozzáférhető legyen. Az író nevét viselő, 2017-től működő intézet vándorkiállítása (mindenekelőtt fiatal közönségre számítva) a szerző tanulóéveire koncentrál, azokra az élményekre, amelyek az alkotói pálya későbbi irányát, témaválasztásait is meghatározzák. Az iskolai évek 1934-ben kezdődnek, amikor az ötéves gyermek szülei elválnak, és egy neves pesti fiúinternátusba íratják, ahol elemi iskolai tanulmányait végzi – és követhetjük tovább az ifjú Kertész Imrét a gimnáziumi és a rövid ideig tartó újságírói éveken, valamint első feleségével való megismerkedésén át egészen 1955-ig, amikor úgy dönt, hogy a független írói pályát választja. „Ugyanazt az életet élni és írni”: e programtervének megfelelően a kiállításon bemutatott időszak legfontosabb eseményei a későbbi műveknek is vissza-visszatérő témái, motívumai lesznek. (Részlet Hafner Zoltán szerkesztő előszavából)

Álomszövők – Nőnek lenni a Kádár-korban

Kormos Valéria

„Gyorstalpalón végzett ügyésznő, titkos apáca, vezérigazgató, SOS-anya, kozmetikus, divattörténész, rekord példányszámú hetilap főszerkesztője – utak, életek, a szépségtől a taszítóig, akikkel pályám 1970 és 1989 között összehozott. Majdnem két évtized a Nők lapjánál. Itt ismerhettem meg a gazdasági érdekek szerint változtatott női szerepeket, amelyek forgatókönyvei mindig felülről érkeztek, ezért illett volna boldognak és hálásnak lenniük, lennünk. Nem értettem magam. Ha ez így lenne, miért jövök ki egy gyár, egy női munkásszállás kapuján olyan furcsa, szomorú hangulatban? Amikor már egy szabadabb korszakban erről az érzésről beszélgettem tehetséges asszonyokkal, többször említették, hogy »akkoriban szürkének kellett lenni«.”

Hit, illúziókkal

Gerő András

„A kötet fejezetei kivétel nélkül hitről és illúziókról szólnak. Arról, hogy 1914-ben a politika elhitette az emberekkel: a magyarok érdekében áll a háború. Arról, hogy 1918-ban úgy vélték: a világháborús vereségnek nem lesznek hosszútávú következményei. Arról, hogy azt gondolták: a történelmi Magyarország megőrizhető.[…]És arról is, hogy lehetséges a sikeres újrakezdés, feltéve, ha a hitünktől nem, de illúzióinktól képesek vagyunk megválni.”