Magyarország lelkiismerete

Mindszenty József, Magyarország utolsó hercegprímása, egyaránt szembeszállt azzal a két elnyomó és embertelen rendszerrel, mely meghatározta a huszadik század második felének magyar történelmét. Szembeszállt velük, mert pontosan látta, mivel jár az, hogy „a magyar föld a világtörténelem két legvérengzőbb diktátorának hadszínterévé vált”. Fellépett az emberi jogokat sértő gyakorlattal és az emberellenes ideológiákkal szemben, függetlenül attól, hogy azok a fajvédő, nemzetiszocialista eszmékből, vagy a kommunista utópiából eredeztették magukat. Nem csak tudta, de meg is tapasztalta, hogy a vallásellenesség inkább előbb, mint utóbb, emberellenessé válik.

Modern gondolkodású, fiatal hittantanárként került először szembe a diktatúrával. 1919 februárjában letartóztatták, és a berendezkedő Tanácsköztársaság idején szülőfalujába internálták. Plébánosként, majd esperesként fáradhatatlan egyház- és közösségépítő tevékenységet folytatott. Neve hosszú időre összeforrt Zalaegerszegével. Hívei tudták, hogy naponta imádkozik értük és városáért. A háború utolsó, legnehezebb hónapjaiban, először mint veszprémi püspök, majd 1945-től, prímásként, egymás után mindkét diktatúra börtönét megismerte. Ahogy a nyilasok, úgy a kommunista hatalombitorlók számára is kínos, legyőzendő ellenséggé vált. Mert a legjobb magyar tradíciókat képviselte: a szabadságot, az emberi jogokat, az emberiességet, a könyörületességet, a méltányosságot és a rendet. Magyarország lelkiismeretévé vált. Arra emlékeztette a magyarokat, hogy nem adhatják fel, nem törődhetnek bele szabadságuk elvesztésébe, mert erősebbek a legerősebb diktátoroknál is, hiszen velük van az Isten, és a Szűzanya. Főpapjuk kiállása és példája erőt adott a nemzetnek, és azt hirdette Európának és a világnak, hogy Magyarország nem adja fel, így ők sem mondhatnak le Magyarországról. Hitt az imádság erejében. „Ha újból megtanulunk imádkozni, lesz honnét erőt és bizalmat meríteni. Én is a milliók imahadjáratában és édesanyám mostantól még szorosabbra fogott rózsafűzérében bízom… Ha Isten-Atyánk és Mária-Anyánk segít, akarok lenni népem lelkiismerete...” – biztatott. Példát mutatott abban is, hogy nem költözött be az esztergomi Prímási Palotába, hanem Budapesten maradt, hogy mutassa: eggyé vált az országgal. Mint mondta: „Úgy van rendjén, hogy romország prímása romházban lakjék.”

Minden igazságtalanság, jogtiprás és üldözés ellen felemelte a szavát. Szóvá tette, ha a proletárdiktatúra felé haladó politika megsértette a vallás- vagy lelkiismereti szabadságot, az iskolázás, a művelődés szabadságát; következetesen kiállt az alapvető szabadságjogok érvényesüléséért. Tiltakozott a felvidéki magyarság deportálása, a délvidéki magyarok tömeges lemészárlása, a német kisebbség kitelepítése ellen, közbenjárt az ítélet nélkül bebörtönzöttek és internáltak, valamint a hadifoglyok érdekében. A kommunista egyházüldözés kezdetén, 1947-ben, Boldogasszony-évet hirdetett, amely Magyarország XX. századi történelmének legkiemelkedőbb vallási eseménysorozatává vált. Hatalmas tömegeket mozgósított, remekbe szabott, szenvedélyes beszédeiben imára, engesztelésre és tevékeny keresztény életre buzdított. Milliók figyeltek a szavára. Az egyre totálisabbá váló diktatúra azonban elszánta magát a kiiktatására. Rágalomhadjáratot indítottak ellene és letartóztatták. Koncepciós kirakatperét maga Rákosi Mátyás konstruálta, felügyelte, és irányította. Az ellene folyó eljáráson keresztül üzenték meg az ország népének: nem riadnak vissza attól sem, hogy Magyarország bíboros hercegprímását köztörvényes bűnözőként elítéljék. Így hát ők sem számíthatnak kegyelemre. Életfogytiglani fegyházbűntetést kapott. Szabadulását az 1956-os forradalomnak köszönhette, amelynek egyik jelképévé vált. A diktatúra visszaépülésével, ahogy az ország, ő is újra elvesztette szabadságát. A budapesti amerikai nagykövetség nyújtott számára menedéket, ahol egészen 1971-ig tartózkodott. Onnan külső emigrációba, Bécsbe távozott. Ott hunyt el 1975. május 6-án.

Bátorsága, a nemzethez, hitéhez való hűsége mindannyiunk számára azt példázza, hogy a gonosznak ellenállni kötelesség. Hálával tartozunk neki azért, hogy azok helyett is helytállt, akik számára más feladatot jelölt ki az élet: azt, hogy túléljék a diktatúrákat, és megtartsák a nemzetet. Sokat köszönhetünk neki.

Schmidt Mária

A kiállítást készítették

Történészi koncepció:
Schmidt Mária 
Tallai Gábor

Építészet, design:
F. Kovács Attila

Berendezés:
Makai László

Résztvevő munkatársak:
Baczoni Dorottya
Baranyi Tamás Péter
Kardos Csaba
Máthé Áron
Müller Gabriella
Nyári Gábor
Pál Zsombor Szabolcs
Stark Tamás
Vönöczky Lilla

Grafikai kivitelezés:
Márkus Ibolya
Independent design

A tárlat elkészítéséhez segítséget nyújtott:
Andor Imre 
Bass Tibor
Budaörsi Római Katolikus Plébánia
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Központi Papnevelő Intézet
Lakiteleki Népfőiskola
Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár
Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tár
Magyar Távirati Iroda
Magyarországi Mindszenty Alapítvány
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Mindszenty Társaság
Prímási Levéltár Esztergom