„Hívőként is éreztem, hogy kötelességem segíteni a szaléziakat”

2019. április 17.

A Terror Háza Múzeum történész-muzeológusa, B. Varga Judit levéltári kutatásának köszönhetően a múlt hónap végén megtalálták Boldog Sándor István szalézi szerzetes, vértanú ereklyéit, akit 1953. június 8. akasztottak fel a magyarországi kommunisták. A vértanút 2013. október 19. avatták boldoggá, de a titkosított kivégzések, temetések miatt akkor még nem tudhatták hol rejtőznek földi maradványai.

B. Varga Judit a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt részletesen a kutatásról és Sándor István életéről. A történész elmondta: a munkája során nagyon erős indíttatása volt, hiszen családjával ő is a szalézi közösségbe jár. „Hívőként is éreztem, hogy kötelességem segíteni a szaléziakat. Emlékszem egy szituációra, amikor a levéltárban ültem és egy olyan iratra bukkantam, ahol érezhető volt a sorok között, milyen testi-lelki kínzások vannak a leírtak mögött és volt, hogy ki kellett mennem a kutatóteremből. Hogyha nem hívőként nyúlok a témához, akkor nyilván nem érint meg ennyire, ettől függetlenül természetesen a történészi szakma etikáját és módszertanát követtem a kutatásokban.”

Boldog Sándor Istvánnal egy napon, 1953. június 8-án két államvédelmis tisztet is kivégeztek, Farkas Ferencet és Zana Albertet. Ez a per ugyanakkor nem is a szaléziak, nem Sándor István neve alatt futott, hanem gyakorlatilag Zana Albert államvédelmis őrmester nevén futott a vizsgálati dosszié és per – mondta a történész. Kiemelte: maga a per úgy híresült el, hogy a pártőrség pere volt, ugyanis Farkas Ferenc államvédelmis hadnagy és Zana Albert államvédelmis őrmester valóban összeesküvést szőtt a rendszer ellen. Zana Albert szovjet tábornokokat akart megmérgezni és fölrobbantani.

„Ne felejtsük el, a hidegháború korszakában vagyunk. Meg voltak győződve arról, hogy kitört a harmadik világháború. Farkas Ferenc azt szervezte az államvédelmen belül, hogy azonnal át kell állni az amerikaiakhoz, ha kitör a háború, ami persze ezekben a jegyzőkönyvekben úgy szerepel, hogy az imperialistáknak kémkedett” – ismertette B. Varga Judit. Kiemelte, bár ezek az emberek a rendszeren belül dolgoztak, ők is a magyar ellenállási mozgalom hőseinek tekinthetők, akik somogyi, nyírségi, mélyszegény hat-nyolc gyerekes parasztcsaládokból jöttek fel a budapesti rendőrtoborzásra, és akkor szembesültek csak a valós helyzettel, amikor már a rendszeren belül voltak.

„Az államvédelem, az akkori hatalom, ahogy egy hatalom se fogja nyilvánosan azt bevallani, hogy a saját embereim belülről lázadnak a rendszer ellen. Ezt valakire rá kellett fogni. A kapocs pedig Zana Albert volt, aki a Szalézi Tartományfőnökség Clarisseumába járt, hívő családból származott. Így lehetett egy koncepciós pert kreálni, hogy gyakorlatilag ők építették be az államvédelembe Zanát azért, hogy információkat juttasson el a Szalézi tartományfőnöknek, aki ezeket rögtön továbbította a Vatikánnak, a Vatikánból pedig rögtön az Egyesült Államok elnökéhez juttatták el ezeket az információkat, ami természetesen nem volt így” – tette hozzá a történész.

A kommunista diktatúra alatt a magyarországi szerzetesrendek működési engedélyét megvonták, így a szalézi rendét is. Ezt követően a szaléziak közül tizenkét fiú marad, akik az ’50-es évek után valóban illegálisan találkoztak, pingpongoztak, mozifilmeztek és persze imádkoztak. „Sándor István úgy érezte, hogy ő nem hagyja itt a hazáját, bár volt álnévre kiállított útlevél számára. A tartományfőnök nagyon bölcsen azt mondta: a fiatalok menjenek el nyugatra, mert ha egyszer újraindul a rend, ez nem tarthat soká, de ő nem ment. Sándor István úgy döntött, hogy a 12 fiú miatt itthon marad” – mondta a történész, aki ismertette: Sándor Istvánt és Zana Albertet, Farkas Ferenccel együtt ’52 nyarán tartóztatták le; Sándor Istvánt már 1951 tavaszától megfigyelték.

A temetés kapcsán B. Varga Judit elmondta: sokáig úgy tudták, a 298-as parcella valamelyik sírhelyében nyugszanak, ezt sikerült most tisztázni, mind a levéltári, mind pedig Susa Éva igazságügyi főtanácsos kutatásai kapcsán, hogy valójában a 301-es parcella 2. sorának 37. sírjában.  

„Amit én a levéltárban megtaláltam azaz, hogy kivégzésük napján, tehát ’53. június 8-án a budai Gyorskocsi főutcai börtönben egy bizonyos Doktor Tiplich János 66 éves tanárember természetes halállal halt meg és a temetői anyakönyv, illetve a gyűjtőfogházban a kivégzettek névsora, amelyet szintén az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őriz. ’53. június 25-ére be van jegyezve, hogy Tiplich János eltemetése többedmagával. Na, most ezt a többedmagadat talán ennyi idő után már kimondható.”

A vértanú Sándor István és társai temetésén az a Princz Gyula és a Réh Alajos volt a sírásó, akiket ekkorra már az ÁVO-ból kiebrudaltak, és verőlegényként híresültek el – Réh Alajos vezette a kulákverő brigádokat. „Ezt onnan lehet tudni, hogy ’63 és ’64-ben megindul a szociáldemokratáknak a rehabilitálása és megindul egy nagy sírfeltárás itt, a 298-301-es parcellában és akkor a temetésben részt vett embereket az ügyészség behívja kihallgatásra és ott derül ki, hogy bizony Princz Gyula és Réh Alajos földelte el Sándor Istvánékat is” – mondta B. Varga Judit. Hozzátette: Ezek az információk azonban csak két évvel ezelőtt derültek ki, mert 2012-’13-ban ezek még nem voltak kutathatóak.

Sándor István szülei nem tudtak a halálos ítéletről, sem a kivégzésről. Mindössze annyit tudtak, hogy Ádám László tartományfőnök előkészítette Sándor István nyugatra menekítését, akkor Sándor István azt mondta, hazamegy, elbúcsúzik a szüleitől. „Ez a haza ez nála Szolnokot jelenti, ugye Szolnokon született egy vasutas családban, ő maga is szakmunkás vasesztergályosnak tanult, viszonylag későn, már felnőtt fejjel lépett be 1936-ban a Szalézi rendbe. Szolnokon kiment a Tisza-partra és ott érezte azt, hogy ő nem mehet el, nem hagyhatja itt a szüleit, nem hagyhatja itt édesanyját és nem hagyhatja itt azt a 12 fiút. És megerősödve, lelkileg visszajőve a Clarisseumban azt mondta Ádám atyának, hogy ő mégis marad, és ő ettől vértanú.”

A teljes adást ITT hallgathatják meg.